A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Régészet - Horváth Ferenc: A Tisza-vidék újkőkori településrendszerének és háztípusainak áttekintése

túrától északra levő Ősi vonaldíszes területekről eredhet. 42 Mindemellett nagyon valószínű, hogy a jövőben nagyobb felületen, pontos megfigyelésekkel végzett ása­tásokon a Tisza-vidéken is előkerülnek a közép-európai Vonaldíszes kultúrára jel­lemző hosszú, oszlopszerkezetű felszíni építmények. 43 Ez annál is inkább várható, mivel a szomszédos szlovákiai területeken ez a típus jelenti a jellemző házformát, s a Felső-Tisza-vidéken KrasznokvajdávóX is van — igaz kis méretű — (5X4 m) föld feletti oszlopszerkezetű építményről adatunk. 44 (2. ábra b) A Vonaldíszes kultúra fejlődését a Körös és Maros közötti területen — északi irányban a Bükki kultúra nyugati határa mentén, délen mélyen a Bánátban is meg­jelenő, Szakáiháti csoport zárja le, melyet a kutatás az AVK végső fejlődési fázisába sorolt. 45 A legújabb kutatások két különböző módon és területen jelölik meg a Sza­káiháti csoport kialakulását. Makkay J. szerint az AVK szerves folytatása, fokozatos átfejlődéssel az átmeneti furugyi típuson keresztül jött létre a Tisza—Maros folyók, valamint az Esztári-csoport és a korábbi Körös-csoport északi határvonalán belüli területen. A Vinca-kerámia hatásait sem a furugyi típusban, sem a rákövetkező korai szakáiháti korszakban nem tartja erőteljesen érezhetőnek. 46 G. Szénászky J. és Goldman Gy. Battonya környéki ásatásaikra és G. Lazarovici bánáti megfigyeléseire támaszkodva a csoport kialakulását a Bánát északi részén és a Maros-völgyében fel­tételezik, elsősorban déli összetevőkből (G. Lazarovicitól eltérően még az AVK virágkorával párhuzamosan közvetlen a Körös-csoportot követően), s az AVK-tól különálló kultúrának tekintik. 47 A vélemények mérlegelésénél fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a kutatás korábban is — más-más összefüggésekből kiindulva — jelentős szerepet tulajdonított és tulajdonít a Szakáiháti csoport létrejöttében a bal­káni elemeknek. 48 Ha az eddigiekből a genezis pontos részletei nem is, annyi minden esetre leszűrhető, hogy a Szakáiháti csoport létrejötte az AVK és a Vinca kultúra egymásra hatásának eredménye. Ennek időbeli és térbeli folyamata még nem meg­nyugtatóan tisztázott, s a kérdés nem is tekinthető lezártnak addig, amíg a Körös— Maros közében, a Körösök völgyétől délre eső területen nem kerül sor új, Vinca—A­korú lelőhelyek hiteles feltárására, amivel a késő-Körös—Vonaldíszes, illetve korai Szakáihát—Vinca-A viszonyt egyértelműen lehet eldönteni. 49 A tisztánlátást nehezíti, hogy a Szakáiháti csoport belső kronológiája még ma sincs részleteiben kidolgozva. Az utóbbi évek jelentős eredménye azonban, hogy a kutatás — ha terminológiájában nem is, a fejlődés folyamatának lényegét illetően — túlnyomórészt egységes álláspontra jutott a Tiszai kultúra legtöbb tell-jellegű tele­pülésének (Battonya—Gödrösök, Battonya-Parázs tanya, Tápé—Lebő—Felsőhalom, Hódmezővásárhely—Kökénydomb, Szegvár—Tűzköves, Szarvas—Botanikuskert, Öcsöd—Kováshalom, Békés—Povád, Szeghalom—Kovácshalom, Vésztő—Mágor, 42 Makkay, J. 1982/a. 165. 43 Buttler, W. 1931. 244—52., Buttler, W.—Habarey, W. 1936. 67., Sangmeister, E. 1943—50. 89., Stieren, A. 1943—50. 80., Paret, O. 1946. 54., Schiene, F. 1958—59. 83., Waterbolk, H. T.— Moddermann, P. J. R. 1958—59. 167—168., Soudsky, B. 1969. 62—93., Startin, W. 1978. 143—159., Pavlu, I.—Zápotocká, M. 1983. A—1. 215—237. figs., A—2, 1—69. Figs., Lüning, J. 1982. 14—144. 44 Losits F. 1980. 7—34. Az ásató ugyan „tetőkunyhónak" határozta meg az objektumot, a hat oszlopos alaprajz alapján azonban ennél fejlettebb, felmenő falú konstrukció is elképzelhető. 45 Kalicz, N—Makkay, J. 1966. 45., 1977. 83. 46 Makkay J. 1982. 57 59. 47 G. Szénászky J. 1979. 76., 1983. 246., Goldman Gy. 1984. 115—118. .. 48 Trogmayer O. 1957. 60., Gazdapusztai Gy. 1962. 8., Bognár-Kutzián, I. 1966. 263., Kalicz, N.—Makkay, J. 1972. 13, 1977. 83., Raczky P. 1982/a. 226., Horváth, L. 1983. 90—91., Korek J, 1984. 133. 49 Vö.: 34—35. jegyzetek és Bognár-Kutzián, I. 1966. 258, 22

Next

/
Thumbnails
Contents