A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

lent meg (17). Későbbi munkatársai közül GRITTNER alig négy évvel a tanszék megalakulása után készítette el „Craniológiai vizsgálatok magyarországi lakosok koponyáiról" című doktori értekezését. TÖRÖK tanítványait „jutalomtételek" kiírásával is késztette a tudományos munkára. Az 1884—85-ös tanévben éppen GRITTNER „Progrediamur" jeligével beadott pályamunkáját jutalmazták. De hasonló sikert ért el 1898-ban későbbi tanársegédje, DOBSA is (27). A tanársegéden kívül TÖRÖK-nek egy hivatalsegédje volt még, a tanszék tehát összesen három személyből állott. TÖRÖK 1881-ben elkészített tervezetében (46) kutatási célt is megjelölt. Ennek elérése érdekében egyfelől régi csatahelyek, sírhalmok és barlangok rendszeres antropológiai átkutatását tervezte, másfelől hazánk élő lakosságának vidékek szerinti rendszeres tanulmányozását tűzte ki célul (BARTUCZ 1942). E kettős célt nem tudta megvalósítani. Munkássága — a törvényszéki szakértői véleményező tevékenységen kívül (71, 72) — csaknem kizárólag a koponyák tanulmányozására korlátozódott. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg BARTUCZ, hogy „A sok osteológia nem TÖRÖK bűne, hanem az európai antropológia akkori iránya" (17). Úgy tűnik azonban, hogy ebben sokkal nagyobb szerepe volt azoknak a vitáknak, amelyekbe TÖRÖK belement. Ezek közül különösen kettő emelkedik ki. Az egyik RÉTHY LÁSZLÓ-val folytatott vitája, amely úgy kezdődött, hogy 1885-ben HAMPEL JÓZSEF-nek, az Archaeologiai Értesítő új szerkesztőjének felajánlotta, hogy a magyar nép eredetének kérdését a régészet, embertan és a néprajz együttesen oldja meg. RÉTHY erre „Mit akar a craniológia magyarázni olyan fogalmakkal szemben, mint a nemzet?" — kérdéssel támadt TÖRÖK-re, akit „álomhüvelyező"-nek nevezett (BARTUCZ 1942). Ez az eset annyira haragossá tette, hogy egy újabb publikációs lehetőség felajánlását a következőkkel utasította vissza HAMPEL-nél: „...az első nyilatkozatom becses lapjában egy oly ember részéről, akinek semmiféle előismerete nincsen a kérdésre nézve, éretlen gúny tárgyává tétetett; ...ugyan mi hasznát veheti a hazai tudományosság annak, ha RÉTHY az ő személyes gunyoros nézeteit az Anthropologia ellen világgá bocsájtja... én ily lapban közreműködni nem tarthatom megegyeztethetőnek hivatásommal" (75). A RÉTHY és közte kialakult vita, mint ahogyan BARTUCZ írja „...olyan volt, mint a forgószeles nagy nyári zivatar. Hirtelen jött, nagy erővel tombolt, ezután gyorsan el is múlott. A kár pedig, amit okozott, jóvátehetetlen volt" (BARTUCZ 1942). Ahhoz mindenesetre elegendő volt, hogy TÖRÖK-öt eltérítse az élo magyarság tanulmányozásától és a hazai problémák kutatása helyett a külföldön is divatos kraniológiai reform felé forduljon. Ennek eredményeként készítette el 1890-ben „Grundzüge einer systematischen Kraniometrie" című 613 oldalas német nyelvű munkáját, melyben ismertette azt az 5371 méretet, sok száz szögméretet és jelzőt, melyeket mérőeszközeivel és módszerével a koponyán mérni és meghatározni lehetett (14). A munkát József főhercegnek is megküldte (77). És itt érte a második összeütközés KOLLMANN-al, aki szerint a „középértékek módszere" helyett helyesebb az agy- és arckoponya részei között meglevő korrelációk vizsgálata. KOLLMANN-nak az a megállapítása, hogy öt európai típus létezik, nem nyerték meg TÖRÖK tetszését, s az 1883-as trieri kongresszuson kitört köztük egy hosszú és szívós vita. TÖRÖK ennek hatására, régi vágyának, a kraniológiai módszerek reformálásának a megvalósitásához fogott. Számos elmés mérőeszközt szerkesztett. A 700 oldalra terjedő és 12 évig elhúzódó értekezéssorozata „egy Jezó szigeti ajnó koponyáról" tökéletesen visszatükrözi azt, hogy mennyire belemerült a koponyamérés reformjába és hogy a kraniológiai vizsgálatokat mennyire 97