A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

TÖRÖK tervezetében megemlítette, hogy jóllehet külföldön ezek közül csak egyiket vagy másikat adják elő, Ő valamennyit oktatni kívánja „hogy az embertani búvárlat hazánkban minél inkább meggyökeresedjék" (46). Az 1881—82-es tanévben ennek megfelelően hirdette meg előadásait is. Alaposságára utal, hogy a gyakorlatoknál feltüntette: „heti 5 órában, a nap világos óráiban". Kutatási terveit a következőképpen fogalmazta meg: „...hazánk emberrasszait és népességeit rendszeresen, vidékről vidékre biológiai, ethnologiai és demográfiai embertan szempontjából" megvizsgálni és ennek alapján megírni Magyarország antropológiáját, amire ... buzdító felhívást is kapott" a francia és német antropológusoktól. Tervei között szerepelt továbbá egy embertani múzeum létesítése is, amely „...nélkülözhetetlen alapját teszi az embertani tudományszakma oktatásának és búvárlati művelésének". Úgy képzelte el, hogy az biológiai (csontváz, koponya, agyvelő, szervrészek gyűjteménye), etnográfiai (ruházat, ipar stb.), demográfiai (fiorisztikai és faunisztikai térképekkel, a lakosság különböző szempontok szerinti megoszlását bemutató ábrákkal), prehisztorikus (a Föld különböző területein talált leletekkel), nevezetes emberek koponyamintáit, képeit magában foglaló osztályokból fog felépülni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez olyan monumentális terv volt, amelyre akkor sehol sem lehetett példát találni Európában. S hogy miért akart ilyen intézetet létesíteni, arra saját maga adta meg az indoklást: „Ha sikerülni fog Budapesten egy ily berendezésű embertani múzeumot létesíteni, úgy hazánk egy oly új kultúrintézettel fog dicsekedhetni a mely egyenesen mintaszerűnek tekintendő" (46). Ehhez mindössze egy egyetemi tanári, egy tanársegédi, egy preparátori és egy „szolga" állást kért, továbbá 10 500 frt-ot. De vajon mit kapott ennek megvalósításához? A tanszéket a központi épületben helyezték el (27), ami öt helyiségből állt s előzőleg lakás lehetett. Két év múlva, 1883. április 25-én jelzi a dékánnak, hogy az embertani tanszék számára kijelölt helyiségek (két kicsi, egy nagyobb szoba, konyha és kamra) összes alapterülete 64,85 m

2

, ami nem elegendő (86). Különösen nagy problémát jelentett számára, hogy boncolásra alkalmas helyisége nem volt, amit már egy évvel a tanszék megalakulása után kért (46, 23). Ebben a beadványában jegyezte meg, hogy a bonctani helyiség ügyében „LENHOSSÉK tanárral 'pour parler' tartatott, de aminek gyakorlati eredménye nem lett". Ezért „...nagyon is megfontolandó: hogy az embertani tanszék felállításával kitűzött czél, vájjon nem érhető el sokkal biztosabban, ha a tanszék mint olyan ugyan beszüntettetik — de az embertani szakmának művelése és tanítása ezentúl is biztosíttatik?... a disciplinának sikeres oktatása csakis a rendszeres boncztanban kellőleg járatos hallgatóság mellett lehetséges". Mivel a tárgyat addig tanárjelöltek, jogászok és teológusok hallgatták, mindezek figyelembe vételével „...legjobb esetben is csak dilettánsok kerülhetnek ki..." az egyetemről, mivel „...a tudományos embertani szakma művelése és tanítása csakis az orvostudományi szakmák keretén belül lehetséges..." (46). Állításának igazolásául említi meg BLUMENBACH, BROCA, RETZIUS, WELCKER, STIEDA, VIRCHOW és mások nevét, akik mind vagy bonctannal foglalkoztak, vagy kórboncnokok, sebészek voltak s azután váltak antropológussá. Abban a talán kissé bizarrnak tűnő elképzelésében, hogy az önálló embertani tanszék megszűnjön, anyagi háttér nem játszhatott szerepet, hiszen mindkét tanszéken ugyanaz volt a professzori fizetés. УЗ