A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Történelem - Sipos József: A Kisgazdapárt a polgári demokratikus forradalom első szakaszában

gában a várost és a falut, amelynek keretei között senki sem akarja programját a másikra erőszakolni". Egy másik beszédében Károlyi a polgári pártok egyesülésének célját a kommunizmus megvalósításának késleltetésében jelölte meg.

56 Az egyesülés gondolatát most már a Kisgazdapárt vezetősége sem utasította egyértelműen vissza. De felvetették, kivel egyesüljenek, „ha sehol sem kaphatnak garanciát arra, hogy a kormányzás újra higgadt és nyugodt mederbe terelődik, s az összes javak szétosztására való izgatás nyomban megszűnik." Véleményük szerint ez csak akkor érhető el, ha a mérsékelt szociáldemokraták, „akik számolnak azzal, hogy három-négyszázezer szervezett munkás nem erőszakolhatja rá a maga diktatúráját 7-8 milliónyi polgári elemre — minden eszközzel kiközösítik magukból a szélső kommunista elemeket s azután egységesen állnak, mint a nemzetgyűlésen megjelenő politikai párt, egy erős és energikus polgári kormány mellé." Csak így látták lehetségesnek a kormányválságból való „sima kibontakozást". Ugyanakkor hangoztatták: a kormány kötelessége, hogy „az állami és társadalmi rend fegyelmét minden eszközzel biztosítsa", mert a „terrorista elemek izgága törekvéseit" (értsd a kommunisták szervezkedéseit) csak így lehet elfojtani, az állami és társadalmi munkát és az ország reorganizálását megindítani. Ezek után kijelentették, hogy „a Kisgazdapárt természetesen teljes erejével odaáll egy olyan politikai tömörülés mellé, mely a legtisztább liberalizmus, a szocialista haladás és a kisgazdák érdekeinek biztosításáért indítja meg a légszívósabban a politikai harcot."

57 A Kisgazdapárt vezetősége a polgári pártok felé tett lépéssel egyszerre az MSZDP és a köztük levő ellentéteket is tompítani igyekezett. Az „Erős ellentétek" című vezércikkben megírták, hogy „a szociáldemokrata városi munkásság és a falu gazda népe között nemcsak óriási politikai, hanem igen erős gazdasági ellentétek is vannak. A politikai ellentéteknél érdekes módon csak azt emelték ki, hogy a „kisgazda társadalom soha nem lesz a kommunizmus, vagyis a vagyonközösség, sem pedig az ateizmus, vagyis az istentagadás híve." A gazdasági ellentétekről is az volt a véleményük, hogy azokat sem lehet soha teljesen megszüntetni, de hangsúlyozták, „enyhíteni lehet kölcsönös jóakarattal és megértéssel", amire „törekedni kell". Úgy látták, hogy a gazdasági ellentéteknél a „termelő és a fogyasztó örök érdekellentéte ütközik egymással". Ha kölcsönösen óhajtják is, hogy ne uzsorázhassák ki egymást, azt jórészt megakadályozza a „közvetítő kereskedelem, sőt a nagytőkések mohósága és kapzsisága". Kifejezték meggyőződésüket, hogy a fejlődéssel „ki fogunk szabadulni ezekből a polip-karokból". Ezek után annak a nézetüknek adtak hangot, hogy az országban rövidesen „csak két számottevő párt fog küzdeni egymással, nevezetesen a szociáldemokrata párt és a Kisgazdapárt". Mindezek után következett a cikk leglényegesebb része! ,,Nem lenne a közérdek és a nemzet kárára, — írták —, ha ez a két gyorsan fejlődő párt, természetesen fenntartva és szigorúan megőrizve teljes függetlenségét és cselekvési szabadságát, keresné közösen az enyhítését azon ellentéteknek, mely termelők és fogyasztók között fennáll.."

58 Nem kevesebbről van itt szó, mint az árutermelő kis-, közép- és gazdagparasztság, valamint a fogyasztók (városi munkásság, agrárproletariátus és az értelmiségiek, alkalmazottak stb.) közötti — a háború végére különösen kiéleződött — ellentétek csökkentésére tett javaslatról. Ez az adott belpolitikai helyzetben, amikor e társadalmi rétegek között a szociális feszültségek nagyon kiéleződtek, a leglényegesebb kérdések egyike volt. Az árutermelő parasztság és a munkásosztály (ipari és agrár56 Népszava, 1918. december 17. 1. 57 A Kisgazda, 1918. december 22. 1. 58 Uo. 1918. december 22.1. 329