A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - †Börcsök Vince: Pálfi Ferenc számadáskönyve

eladását könyvelték el. A tehénállományt dicséri, hogy a tíz évből 8 évben szerepel egy-két borjú eladása. Az inflációs időszak utolsó évében, 1926-ban egy borjúért 370 000 koronát kaptak. Két évben adtak el egy-egy bikát. Nem világos előttünk, hogy apaállat volt, vagy hizlalás után, hentesnek értékesítették, esetleg fölvásárló szervek közreműködésével. A bikaborjút kiherélték és a számadáskönyvben tinóként említik. A tíz évben összesen 6 tinó eladásáról tájékozódhattunk. Érdekességként említjük meg, hogy 1921-ben, továbbá 1925-ben két-két ökröt adtak el. Nem tűnik ki világosan, hogy ezeket fogatolták-e vagy hizlalva adták el, miként a tinókat. Érdemes hasonlítást tenni egy évben, jelen esetben összevetni a szarvasmarha különféle ágazatainak árai hogyan alakulnak. (1921). Egy tehén ára 4 000 korona, egy borjú ára 1872 kor. egy bika ára 3300 korona, egy tinó ára 5000 korona és egy ökör ára 7750 korona. A szarvasmarhák legkülönbözőbb korú egyedeit nyáron a korlátban legeltették. Késő ősszel kerültek az istállóba. Ettől kezdve takarmányozni kellett egészen tavaszig, amikor újra kikerültek a korlátba.. Legfontosabb takarmány a kukoricaszár és a polyva, amit váltogatva adtak eléjük. Napjában kétszer etették a marhákat. Délután két óra körül polyvát raktak eléjük a jászolba, este felé, még a sötétedés előtt megitatták Őket. Amíg a jószág a kútnál ivott, valaki vasvellával megigazította az aljukat. Ha szükségesnek látta, rozs-szalmával pótolta. Már kora hajnalban kiíziköltek és egy-egy kéve kukoricaszárat raktak eléjük. Úgy 9 óra tájban, de mégfrustuk előtt megitattak. Ezután 3—4 kg-os kősót tettek az egyik jószág elé. Két naponként tovább lökték, hogy végül is mindegyikük nyalhatta a sót 1—2 napig. A tinó két év után ökör lesz és szántottak vele, továbbá fogatolták. A két éves üszőt, ha megfolyatott, az első ellésig előhasinak mondták. A ló cseréjére 20 évben egyszer került sor. A számadáskönyv szerint 1922-ben és 1923-ban szerepel egy-egy lóeladás, majd hosszabb szünet után 1929-ben ismétlődik. A ló fontos szerepet töltött be a parasztember, így Pálfi Ferenc életében is. Ha mód volt rá, maguk nevelték csikókorától kezdve. Eleinte csak odakötötték az anyja mellé, a kocsi elé. Ilyenkor csak a ház körül, továbbá a dülőutakon szoktatták a kocsihoz. Egy-két éves korában már kimerészkedtek vele a kövesútra. Hámot is tettek rá. Harmadik lóként fogták be jobboldalra, ily módon fokozatosan szoktatták hozzá az országút, gépkocsikkal terhelt forgalmához. Hároméves kortól már mindenféle munkára befogták. Ha elkerülhették, kupeccel, lócsiszárral nem álltak szóba, mert azok könnyen becsapták a vevőt. Volt olyan orvosságféle, amit beadtak a lónak, és az két-három óráig tünetmentessé vált. Ha a ló megérte a 20 évet, akkor olcsó pénzért eladták a cigányoknak, akik megnyúzták, a bőrét pénzzé tették. Húsát gyakran kutyák részére visszavásárolták. Fél ló pecsenye szerepelt a számadáskönyv kiadás rovatában 1923. III. 25-én 4000 koronáért. A lóra nagyon vigyáztak. Ha nyáron a városból jövet nagyon kimelegedett, nem engedték a vályúhoz, csak egy óra múltán ihatott, akkor is több megszakítással. Télen, ha a piacon vagy a malom előtt kellett várakozni, subát terítettek rá. Tisztántartására is nagyon ügyeltek. Reggelenkint lóvakaróval, kefével, szalmacsutakkal vagy egy darab ronggyal a szőrét kifényesítették. A lónak nevet adtak. A ló lassan és sokat eszik. Éppen ezért nyári dologidőben már 2 órakor vetnek eléjük valamilyen takarmányt. Télen két órával később, 4 óra körül kezdik a lovak etetését. Takarmányuk rendkívül változatos. Nyáron frissen vágott lucernát tesznek eléjük. Ha ez elfogyott, vagy éppen frissen vetették és emiatt még nem lehetett kaszálni, rozsot vágtak. Kalászba szökkenés előtt kedvelik a lovak. A dologidő múltán kinyügezik őket, és egész nap legelnek. Augusztus végén ismét kezdődik a dolog, a 96