A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)
In memoriam Börcsök Vince (1925–1985)
BÖRCSÖK VINCE | (1925—1985) Elhunytával a nevelésügy odaadó, fáradhatatlan közkatonáját, a szegedi múzeum és a néprajzkutatás szorgalmas, eredményes munkását veszítette el. Nagy utat tett meg a szegedi földről a halasi homokra származott parasztszülők gyermeke, míg diplomás tanár, majd a szegedi népélet hivatott kutatója lett. Előbb a kiskunfélegyházi tanítóképzőben 1944-ben szerzett oklevelet, és Tázláron, 1946-ban Balástyán lett a tanyai, falusi kisgyermekek tanítója. Utána napi munkája mellett a szegedi egyetemen folytatta tanulmányait, és 1948-ban jogi diplomát, majd 1953-ban történelem—földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. A futóhomokot megszelídítő véreinek töretlen akarata, szívóssága munkált benne, hogy kibonthassa és kamatoztassa adottságait. Munkás élete során több mint három évtizeden át szolgálta az oktatás- és nevelésügyet, mint tanító, nevelőtanár, általános iskolai és 1964-ben gimnáziumi tanár. Alapos fölkészültségével, módszertani tudásával mindenütt elismerést szerzőén teljesítette föladatát. Különös figyelemmel kísérte a továbbtanuló falusi, tanyai gyerekek sorsát, hiszen saját példáján tanulhatta meg, mit jelent számukra a pedagógus megértő támogatása. Életének utolsó évtizedében megadatott neki, hogy hivatásszerűen foglalkozzék a népélet kutatásával, amelynek érdeklődése szerint szívesen szentelte idejét korábban is. 1974-ben a szegedi múzeumbakerült, és itt tervmunkája mellett részt vett az ásotthalmi, a tápai és a kisteleki közös kutatásban, és vállalt tennivalóit mindig a rá jellemző alapossággal, lelkiismeretesen végezte el. Több értékes tanulmányt tett közzé kedvelt kutatási területéről, a Szeged környéki 11