A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Vörös Gabriella: Települések Csongrád megyében az 1–5. században (Lelőhelykataszter)

felmenő falú házak mellett egyéb objektumok is előkerültek, a gödrökön kívül pl. egy füstölőmuhely maradványai. 19 16. Hódmezővásárhely-Hatrongyos tanya, 2250. sz. 1981-ben csatorna ásása közben szarmata telepet harántoltak. Nagy Katalin két gödör anyagát mentette meg. 20 17. Hódmezővásárhely-Hunyadi halom Banner János 1935-ben hat gödröt tárt föl, melyek közül a 2-4. számúak vegyesen tartalmaztak bronzkori, szarmata és középkori leletanyagot. 21 18. Hódmezővásárhely-Kopáncs, 10. dűlő, Szenti tanya A lelőhelyen 1931-ben volt először ásatás, de ezek a leletek elkallódtak. Második alkalommal 1942-ben Párducz Mihály tíz gödröt tárt fel gazdag 4-5. századi anyag­gal. 22 19. Hódmezővásárhely-Kopáncs, 11. dűlő, Lelik tanya 1941-ben Párducz Mihály összefüggő területen őskori és középkori településrész­let mellett szarmatakori objektumokat is talált. A 16 objektum többsége szabályos méhkas vagy hengeres formájú gödör volt. Különlegesnek számít a 22. számú gödör, melynek oldalából egy átégett járat indul. 1981-ben a lelőhelyen Nagy Katalin újabb gödröket tárt fel. 23 20. Hódmezővásárhely-Kopáncs, 15. dűlő, Zsoldos tanya Banner János 1931-ben a neolit telepbe mélyülő kerek szarmata kori gödröket is feltárt. 24 21. Hódmezővásárhely-Solt Pálé, K. Szabó Imre tanyája 1938-ban Párducz Mihály gazdag leletanyagú teleprészletre bukkant, az objektu­mok zöme méhkas alakú (22 db), ill. szabálytalan formájú (10 db) gödör volt. Ezeken kívül egy csonkakúp és egy szabályos téglalap formájút is megfigyelt. Két cölöpszerke­zetes földbemélyített házal is feltárt. A telep a 4. század végén kezdődő és nagyjából az 5. század közepéig tartozó időszakhoz köthető. 25 22. Hódmezővásárhely-Solt Pálé, T. Kiss Bálint és özv. Banga Petemé földje 1934-ben Párducz Mihály 8 méhkas, ill. hengeres, 3 lefelé szűkülő csonkakúp és 2 szabálytalan formájú gödröt, valamint két kunyhó maradványait tárta fel. A gazdag le­letanyagú telep a 4. század vége és az 5. század közepe közé datálható. 26 23. Hódmezővásárhely-Szakáihát, Diószegi tanya Banner János 1937-ben három helyszínen mintegy 1200 m 2-en 11 gördöt tárt fel. A 4. gödör egy 210 cm mély és 110 cm átmérőjű kút volt, korongos római fibula került 19 Rég.Füz. 1959. 11-12. Rég.Füz. 1980. 12. Rég.Füz. 1981. 9., Rég.Füz. 1982.13. Rég.Füz. 1983.17. A szarmata kori leleteket H. Vaday Andrea dolgozza fel. A füstölő létéről az ásatásvezető Horváth Ferenc szíves közléséből van tudomásom. 20 Rég.Füz. 1982. 60. 21 TJM 1084-1243/35. Banner János 1937. 69. 22 Párducz Mihály 1931. 93. Párducz Mihály 1942.154-155., Párducz Mihály 1943. 164-171. 23 Párducz Mihály 1941a. 176-177. Párducz Mihály 1942a 113-127. 24 TJM 1925-2267/31. A leltári számok közül a legtöbb a neolit kor emlékeire vonatkozik. Párducz Mihály 1931. 92-93. 25 Párducz Mihály 1938. 90-123. 26 TJM 1-701/34. Párducz Mihály 1935.175-203. 86

Next

/
Thumbnails
Contents