A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)
Vörös Gabriella: Települések Csongrád megyében az 1–5. században (Lelőhelykataszter)
találtunk, kettő közülük tárológödör volt. Ezeken kívül két nagyméretű, szabálytalan formájú, lejárt felületű objektum is előkerült rengeteg paticcsal. 11 8. Csongrád-Saroktanya G. Szénászky Júlia 1971-ben a lelőhelyen két szarmata kori lakóházra bukkant. 12 9. Csongrád-Vidre sziget G. Szénászky Júlia 1972-ben többek között egy szarmata kori házat is feltárt. 13 10. Felgyő- Újközség (Csongrád - Felgyő) László Gyula 1965-66-ban leletmentés keretében korai szarmata település részletét is feltárta. A gödrökban kerámialeleteket, az egyikben pedig három teljes kutyacsontvázat bontottak ki. A leletek Őrzési helye a KJM. 14 11. Felgyő 1970-ben László Gyula a lelőhelyről egy szarmata ház háromnegyed részét, valamint több gödröt említ. 15 12. Földeák Párducz Mihály 1940-ben a város határában 11 lelőhelyet vett számba. Összesen 26 szarmata korba tartozó méhkas és szabálytalan formájú gödröt ír le, továbbá kemence, ill. tűzhely feltárásáról tudósít. A leleteket a MFM Őrzi. 16 13. Hódmezővásárhely-Fehértó Banner János 1943-ben végzett kutatásokat a Fehértó partján, különböző helyszíneken. Ezek közül 1., 5., 7., 11., 13. és a 15. lelőhelyen kerültek elő korszakunkba tartozó leletek. Az 1. lelőhelyen szórványos anyag, a ll.-en lakóház és tűzhely került napvilágra, a többin összesen 12 gödör. 17 14. Hódmezővásárhely-Fehértó, Kokovayföld Zalotay Elemér 1951-ben egy szarmata ház részletét tárta fel. Leírása szerint egy méterre mélyedt a talajba, padlója erősen lesározott volt. Szélein egymástól 25-30 cmre karólyukakat figyelt meg, melyeknek átmérője 3,5-4 cm volt. A felszínen talált paticsok alapján feltételezi, hogy a háznak tapasztott fala lehetett. 18 15. Hódmezővásárhely-Gorzsa, Czukor major Gazdapusztai Gyula már az ötvenes évek végén említi, hogy a lelőhelyen szarmata kori jelenségek figyelhetők meg. Horváth Ferenc 1979-től folyó feltárásai a legfelső szintben két szarmata korszak házait különítette el. A szegletes, félig földbemélyített, 11 TLM 69.1.1- 88., 85.1- Vörös Gabriella 1988. 23-32. 12 Rég.Füz. 1972. 6. 13 MFM RégAd.: 111-76,128-76 128. TLM 76.1.1-608. Rég.Füz. 1973. 7-8. 14 Rég.Füz. 1966. 31. Rég.Füz. 1967.62. 15 Rég.Füz. 1971.57. 16 Párducz Mihály 1940. 187-188., Párducz Mihály 1941. 90-107. A leletek a makói múzeumból - miután ott megszűnt a régészeti gyűjtemény - a szegedi múzeumba kerültek. 17 Banner János 1943.195-201. Párducz Mihály 1952. 39-42. A szerző az 1. és a 9. leló'helyeken előkerült leleteket és objektumokat írja le részletesen. A lelőhely jelenleg Békés megye területére esik. 18 TJM III. leltárköny 1342-1343. Nagy Margit 1984. 201. 37. jegyzet. A lelőhely jelenleg Békés megyéhez tartozik! 85