A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hajdú Zsigmond: Megjegyzések régészetünk mai állapotáról

elemzéseket, amelyekből a kutatói nézőpont, valamint az egyéb vizsgálati szempontok és az alkalmazott módszer jól elkülöníthető. Ez megköveteli, hogy a szakma művelői minden tudományban teremtsenek egy olyan „eleven szellemi közeget", amelyben egymás munkáit folyamatában ismerjék. Eközben alakítsák és formálják azt a „nyelvet", amelyen nemcsak kifejezni kívánják magukat, hanem megérteni is a témában közeli és távolabbi kutatók munkáját. A régészet - hasonlóan a természettudományokhoz - olyan tudomány, amelynek forrásai nem fogalmi természetűek, hanem „néma tárgyak és dolgok" összessége. A kutatói munka előfeltétele: pontos nevezéktan elkészítése - egyidős magával a kutatással. A régészet fogalmi rendszere tehát minden tekintetben jelenidős. Közvetlenül semmilyen támpontot nem nyerhet a forrásul szolgáló tárgyak idejéből, sem funkciójára sem formájára vonatkozóan. Úgy gondoljuk, hogy ezek után leszögezhetünk két tényt. 1. A régészet - mint minden más tudomány - a mesterségesen megalkotott fogalmi rendszerében és nem a forrásul szolgáló tárgyakban alkotja meg önmagát, mint tudomány. 2. Fogalmi rendszerét tekintve a régészet egyértelműen homogén: ugyanaz a nézőpont ad nevet a tárgyaknak és forrásul szolgáló körülményeknek, mint amely a kutatói elemzést végzi. Röviden a régészet állapotára vonatkozó eddigi észrevételeink alapját mi abban látjuk, hogy a régészek nagy többsége sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a tárgyak gyűjtésének, mint a tudományos fogalmi rendszer művelésének. E két tevékenységnek az arányeltolódása vagy egyenesen azok elszakadása egymástól azért is szerencsétlen dolog, mert a tárgyak gyűjtésének szempontjai is a fogalmi rendszer művelése közben kell hogy kialakuljon. Mivel köztudott tény, hogy egy feltárás a dokumentált adatokon túl meg is semmisíti a lelőhelyet, egyet kell értsünk azzal a véleménnyel, amit szóban egyre többször lehet hallani régészektől is, hogy körültekintőbben kellene nekifogni az ásatásoknak és komolyabban kellene mérlegelni, hogy a feltárási „adottságaink" megfelelőek-e és nem utolsó sorban a kutatói szempontjaink kellően rugalmasak-e egy új lelőhely feltárására. Ha nincs veszélyeztetve közvetlenül a lelőhely, akkor jobb, ha a földben hagyjuk addig a leleteket, amíg a feltárási feltételeinket hiányosnak érezzük... Összefoglalva úgy gondoljuk, hogy azok a tünetek, amelyek véleményünk szerint a régészetre, mint tudományra ma jellemzőek úgy orvosolhatók, ha mindenek előtt tudatosítjuk magunkban, hogy a régészet is a fogalmi rendszerében válik tudománnyá... Ezt csak egy közösen megteremtett „szellemi közeg-ben lehet művelni. „Szellemi közeg" alatt azt értjük, amelyben a kutatók tisztában vannak azzal, hogy tevékenységüket csak a következő három tényező függvényében végezhetik eredményesen: 1. önismereten alapuló kutatói nézőpont meghatározása, 2. a kor, amelyben a kutató él, szellemi irányultságának, mint meghatározó közegnek a tisztázása, 3. a kutatás tárgyát képező források természetének az elemzése. Ebben a „szellemi közeg"-ben lehetne elérni azt, hogy megszűnjön minden rendellenes „izoláciő\ a publikációkból eltűnjenek a rejtett „tekintélyelvűség"-en alapuló funkciótlan hivatkozások, a megmerevedett fogalmi rendszereket váltsa fel egy rugalmas, elemző, értelmező forma... stb. Sziszüphosz leért a hegyről. Ott a kő, már várja őt. Odalép és megáll egy pillanatra. Tűnődő mosoly fut át az arcán. Tudja, hogy egy időben nem kell két terhet cipel704