A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hajdú Zsigmond: Megjegyzések régészetünk mai állapotáról

Kívülről teljesen zárt, néma, megközelíthetetlen rendszer. Ezért Sziszüphosz számára más emberek megjelenése nemcsak zavaró, hanem egyenesen tragikus lenne. Megszűnne a csend, megbomolna az általa elképzelt és felépített világ egysége. Az erejét végsőkig megfeszítő ember számára elviselhetetlen lenne, ha neki még arra is figyelnie kellene, hogy hogyan mozognak és változnak a dolgok körülötte. Elvesztené a hitét a világban, nem lenne ereje tovább a kő görgetéséhez... menthetetlenül összeomlana. Munkahelyi vitákon, vagy más egyéb fórumokon többször lehet hallani, hogy a régészek saját tevékenységüket a , jó értelembe vett pozitivizmus" szellemében kívánják elképzelni. A büszkén vállalt kifejezés mögött elsősorban az elmúlt évtizedek egyoldalúan erőszakolt ideológiacentrikusságával szembeni öntudat szólal meg. Úgy gondoljuk, hogy a régészet eleve adott „tárgyszerűségé"-nél fogva nem volt annyira „veszélyeztetve" a marxizmus által mint más társadalomtudományok. Általában is igaz, hogy a régészet nehezen hozható közvetlenül kapcsolatba valamely filozófiai irányzattal. A „szellemtörténeti" irányzaton kívül más szemléleti módszer számottevő nyomot nemigen hagyott a magyar régészet eddigi történetében. A szakmát mindig is jellemezte egy józan, mértéktartó „tárgycentrikus" gondolkodás. Legfeljebb a tárgyakhoz való viszonyt, a „művészettörténeti alapon tipologizáló" szemléletet, felváltotta időben, egy „történetiséget" hangsúlyozó gondolkodásmód. Meggyőződésünk szerint a „pozitivizmus" emlegetése mögött nem kell a magyar régészek részéről egy filozófiai irányzathoz - annak is egy napjainkban neopozitivizmusnak nevezett, előbbiekhez képest jelentősen módosult változatához - való tudatos kapcsolódásra gondolnunk. Inkább valami olyasmit jelent: bármilyen is a világ, nekünk dolgoznunk kell - lehet - és érdemes... a föld rengeteg leletet rejt magában, azok feltárása és összegyűjtése mindenképpen hoz valami újat a tudomány számára. Az új információ tehát egyértelműen hasznos, már szinte attól az, hogy létezik egy tárgy formájában... A 20. században az európai gondolkodásban Sziszüphosz szinte egyértelműen pozitív alakká vált. Abszurd hős, aki egy lehetetlen világban egyetlen lehetséges módon ember marad. Feladata van, amely kitölti mindennapjait és tudja, hogy az nem szűnik meg holnap sem. Tevékenysége által létezik. Egyedül van, tökéletesen független másoktól. Ezért - Camus szerint - „boldognak kell elképzelni Sziszüphoszt". A kő tehát nem büntetés, hanem létének tartalmat adó külső tényező. Egy tökéletesen kiüresedett világban már nem kérdés, hogy van-e értelme a tevékenységnek. Maga a tevékenység a cél, mint egyetlen megtartó erő. III. Változóban van a világ körülöttünk. A 80-as években magyar nyelven is egyre több helyen lehetett olvasni azokról a Nyugaton már az 50-es évektől közismertté vált tudományelméletekről, amelyeknek alapját az un. „nyelvfilozófia" képezte. A nyelv, mint az emberi gondolkodás eszköze sajátos, bizonyos értelemben öntörvényű folya702