A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hajdú Zsigmond: Megjegyzések régészetünk mai állapotáról

folytán egyedi... Sziszüphosz a sorsát jelentő követ és a hegyoldalt nem értékelné le és nem igyekezne elidegeníteni magától, mint csapást és értelmetlen szenvedést jelentő külső körülményt. Arról beszélne, hogy lényegében szereti azokat és már nem tudja és nem is akarja elképzelni nélküle az életét. De Sziszüphosz nem beszél... A „mozdulatlanság" mögött egy többirányú „izolált állapot" tapasztalható. Ennek egy része első nézésre természetesnek tűnik. A szakterületenkénti elkülönülés már Weber szerint is elkerülhetetlen velejárója a tudományok művelésének. így az is egyértelmű, hogy manapság csak úgy általában nem lehet régész valaki, hanem konkrétan valamelyik szakterület művelőjeként beszélhetünk őskoros, népvándorláskoros, római koros... stb. régészről. Sőt ezen belül is elkerülhetetlen a további specializálódás (bronzkoros, keltás, avaros stb.) így a szakma művelője közvetlenül néhány, ugyanazon résszel foglalkozó kollegájához kötődik. Az ő véleményükön méri le egyes állításainak a hitelét, hiszen csak ők vannak abban a helyzetben, hogy anyag- és körülményismeretük alapján mérlegre tudják tenni a leírt következtetéseket. Ez a műhelymunka mindenféle tudományos tevékenység alapja. Innen értelemszerűen jön a következő lépés, a szakmai megállapítások különböző szintű közreadása: a szűk számú szakmai közegtől az egyre szakavatatlanabb nagyközönség felé. Ez a tevékenység nemcsak a régészetnek, hanem általában minden tudománynak, de különösképpen a társadalomtudományoknak az esszenciája. Ezen keresztül létezik a tudomány. így foglalhatja el legális helyét, az intézményekben megtestesülő társadalmi közmegegyezés által, egy széles értelembe vett kulturális közegben. Úgy tapasztaljuk viszont, hogy ebben a specializálódás! állapotban szívesen elidőznek a régészek. Legtöbbször egy életen át. Kielégíti és megnyugtatja őket az a tudat, hogy ők dolgoznak és ennek kapcsán megtudnak valamit. Le is írják annak egy részét - egymásnak. Végül is mindenki elérheti ezeket a tényeket, ha tud idegen nyelven és ha van türelme a szakkifejezéseknek utánanézni. Egyéni kíváncsiságának a kielégítésén túl azonban nemigen tud vele mit kezdeni. Nem ismerheti az egyes állítások súlyát és az egymáshoz viszonyított tények rejtett összefüggéseit. Egy publikáció ugyanis soha nem tartalmazhatja a témával kapcsolatos vizsgálódás összes szempontját. Ezzel a tudással csak a kutató rendelkezik. Ez tetten érhető olyan esetekben, amikor egy témakörnek a szakavatott ismerője ugyanarról a témáról, ugyanazzal a mondanivalóval több formában megírt műveiből a szélesebb közönségnek szántban lehet találni néhány olyan ténymegjegyzést, amely ismeretében a részletesebb szakpublikáció néhány megállapítása is érthetőbbé válik. Ezt az addig nem közölt tényt nyilván az új mű elvárásaihoz módosult nézőpont „hozta ki" a szerzőből. Nyilvánvaló, hogy ezt a műveletet „kívülről" nem lehet elvégezni. Ritka kivételtől eltekintve a „kívülről" írt ismeretterjesztő műveket a szakmabeliek nem tartják jónak. Az „izolált állapot"-nak vannak egyértelműen „természetellenes" formái is. Ilyen pl. a „tereprégész" és az „íróasztali régész" megosztás. A „tereprégész" kinn van általában vidéken egy múzeumban és igen mostoha körülmények közt egyedül küszködik a leletmentésekkel, terepbejárásokkal... A feltárások után a múzeumi feldolgozó mun700