A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hajdú Zsigmond: Megjegyzések régészetünk mai állapotáról

Forrásul az elmondandónkhoz a publikációk mellett azok a beszélgetések szolgálnak, amelyekben sokszor volt alkalmunk tapasztalni, hogy közvetve vagy néha egészen közvetlenül érzékelik ezeket a tüneteket a szakma jeles képviselői is. Ez utóbbi tapasztalatok alapján éreztük úgy, hogy van értelme leírni ezeket a gondolatokat. Bízunk abban, hogy a szakmán belül létezik - minden jogos érzékenység ellenére - egy olyan pozitív köztudat, amely a személyünk hiteltelensége ellenére is kiérzi mondanivalónkból azt a szándékot, hogy bennünket a régészet, mint szeretett tudományunk, jövőbeli állapotának jobb irányba fordításán kívül, más szempont nem vezérel. II. Mindenekelőtt szeretnénk előrebocsájtani, hogy a tudomány fogalmán, szerepén és nem utolsó sorban hivatásán azt érjük, amit Max Weber fogalmazott meg „A tudomány, mint hivatás" című 1919-ben írt máig örökzöld tanulmányában. Tudjuk, hogy azóta már sokszor, sokfélét írtak erről a témáról, de számunkra a weberi „hitvallás": azon belül elsősorban a tudomány iránti elkötelezettség líraian szép megfogalmazása, ma is felülmúlhatatlan. Ha a régészet, mint tudomány, mai állapotát vesszük szemügyre, elsősorban annak „mozdulatlansága" tűnik fel. Nincsenek olyan közfogalmaink, amelyet a régészet valamilyen szinten át akarna értelmezni. Nincsenek módszertani viták, amelyek a tudomány határát feszegetnék. Különösen feltűnő ez olyan más tudományokkal érintkező közös területen, ahol a régészetben is alkalmazott fogalmak egy része kétségtelenül a szomszéd területről adaptált (pl. közgazdasági fogalmak, néprajzi fogalmak, intézménytörténeti fogalmak). A természettudományok lehetőségei - mindenekelőtt a kormeghatározó módszerek - iránt igen nagy az érdeklődés. Azonban ez is, a kellően kidolgozott áthidaló fogalomkészlet híján, legtöbbször csak a „csodavárás" szintjén marad. A „mozdulatlanság" nem jelent tevékenységhiányt. Anélkül, hogy látványos tiszteletköröket futnánk saját szakmánk hétköznapi erőfeszítései láttán, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a régészek nagy többsége ma Magyarországon sok tekintetben más szakmák számára is példamutató szorgalommal végzi az adatgyűjtést. Ez a tevékenység eszközigényes lévén erősen függ a külső körülményektől, első sorban a pénztől. Mégis a legnagyobb ügybuzgalmat az ásatások, terepbejárások végzésénél lehet tapasztalni. Megszületnek a többé-kevésbé jól dokumentált feldolgozások a szakfolyóiratok, múzeumi évkönyvek, monográfiák hasábjain. Közben mértéktartóan lehet hallani a szorongató körülményekről szóban - egymás közt. Ezek nem igazi panaszok, mert nem a keserű méltatlanság motiválja azokat, hanem inkább az a tudat, hogy a mi szakmánk különleges, ami már a külső nehézségeiben is észrevehető. Sziszüphosz, ha beszélne, biztosan a szikla különleges alakjáról és anyagáról, valamint a hegy milyenségéről szólna. Nem azt mondaná, hogy a kő nagyon nehéz, és annak szabálytalan alakja csak tovább nehezíti a görgetést, hanem valami olyasmit, hogy a kő sajátos formájú és anyagú, a hegyoldal meg szintén valamilyen rejtélyes ok 699