A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hajdú Zsigmond: Megjegyzések régészetünk mai állapotáról

nyos igénnyel egy ma is művelt tudományág állapotának elemzése igen „kényes" dolog. Első sorban azért, mert szinte teljesen lehetetlen egy nézőpontból áttekinteni a tudományág minden tárgyi és fogalmi vonatkozását és nem utolsó sorban magát a „művelőit" is vizsgálat tárgyává tenni. Továbbá, hogy el tudjuk különíteni megállapításainkban az egyedi vonzásokat az általánostól, szükségszerűen viszonyítási paramétereket kellene találnunk más rokon tudományágaknál és mindezek mellett a „közhangulatot" is valamiképpen „mérhetővé" kellene tenni... Gyorsan belátjuk ennek lehetetlenségét és lemondunk arról, hogy tudományos igénnyel mondjunk valamit a régészet mai állapotáról. Úgy gondoljuk azonban, ha a tudományos igényű jelzőről lemondunk, de a megjegyzésekről nem, akkor továbbra is „kényes" úton járunk. Mindenekelőtt azért mert a régészek szakmai öntudatukban igen érzékenyek, akik inkább elviselnek egyéb természetű csapásokat, mint azt, hogy a szeretett tudományukat, amelyért annyi mindent feláldoztak életükből, kritika érje. Az efféle nagyon ritka megjegyzéseket kétféle alapon szokták elutasítani: vagy külső, hozzá nem értő, szakmán kívüli beleszólásnak, vagy szakmán belüli, de hiteltelen vádaskodásnak minősítik. Tudjuk, hogy hiteles csak az lehet, aki mögött van egy, a szakmán belül elismert életmű. Az így hiteles szakmán belüli emberek viszont hallgatnak erről a kérdésről. Sziszüphosz sem beszél! Felfelé menet nem is tudna - lefelé még minek! Tudja, hogy a sorsán úgy sem lehet változtatni. A kő nem lesz könnyebb, segítséget nem hívhat... ha leér, újra neki kell gyürkőznie. A magányán, a kő súlyán és a hegy meredekségén nem lehet változtatni. Ezen kívül miről beszélhetne? A hiábavaló panaszkodás, vagy siránkozás, vagy erőltetett közönyt sejtető fütyörészés, vagy dalolás feleslegesen fogyasztaná a testi energiáját, s ezen kívül meggyengítené önbecsülését is; hiszen tudattalanul is éreznie kellene, hogy nem tud szembenézni saját magával. Sziszüphosz ajkát nem hagyja el egy szó sem. Úgy tűnik csendes büszkeséggel viseli a sorsát. Számotvetve saját állapotunkkal (szakmán belüli, de életmű nélküli) és a fent említett egyéb körülményekkel, úgy gondoljuk, hogy mondanivalónk hitelességét csak a képi megfogalmazás eszközével érhetjük el. A képi megfogalmazás eleve áttételes, célja is inkább a megjelenítés, mint a konkrét fogalmi „megragadás". így egy empirikus értelemben vett tudományos szemléletnek nem kell vele számolnia. A „tárgyszerűség" követelményét így eleve feleslegesnek láttuk. A szakmára vonatkozó kritikai megállapítások bizonyítékául igazságtalan lenne, ha pontosan megneveznénk egy helyet, mert az nagy valószínűséggel véletlenül kiválasztott lenne a szerintünk tömegesen létező anomáliákból, amely közvetve előbb-utóbb „személyeskedéshez" vezetne, amit minden tekintetben szeretnénk elkerülni, mert ezek az észrevételek az állapothatározókon túl legfeljebb szerepekre, de semmiképpen nem személyekre kívánnak vonatkozni. Eltekintünk a konkrét hivatkozásoktól még ott is, ahol bizonyos gondolatokat kétség kívül kölcsönvettünk más művekből, mert az átvett gondolatok inkább áttételesen, mint filológiai hűséggel lesznek jelen Írásunkban. (Egyébként a végén a főbb inspiráló műveket megnevezzük.) 698