A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Nagy Imre: Őstörténetünk néhány kérdése; szokatlan analógiák

ciók elősorakoztatása is annak elkerülésére, hogy alaptalan vádakkal illessék szokatlan analógia választásunkat. A szerző nem állítja, sőt fel sem tételezi, hogy az ősmagyarok, és bármely síksági indián törzs között etnikai, vagy egyértelműen levezethető genetikai kapcsolat, esetleg rokonság lenne. Az analógiás megfelelés csupán mintaértékű támpontokkal szolgálhat általános tendenciák modellezéséhez. Ebben a gondolatmenetünkben vezetőnk John H. Moore amerikai néprajzos (anthropologist) 1987-ben megjelent The Cheyenne Nation, A Social and Demographic History című munkája lesz.

2 Mint könyvének bevezető fejezetében írja:

3 „Az evolúciós teória képviselői olyan módon próbálnak egyes eseteket leírni, hogy ne megnehezítsék, hanem könnyebbé tegyék az összehasonlítás lehetőségét. Ebből következik, hogy meghatározásokat kínálunk a törzs, nemzet, csoport és nemzetség fogalmaira... Pontosan az a célunk, amit egyes kutatók kigúnyolnak: amilyen pontosan csak lehet, szeretnénk bizonyítani, hogy az 1700-as évek Észak-Amerikájában lejátszódó események összevethetőek, illetve összehasonlíthatóak az i. sz. 800 körül Kínában, vagy az i. sz. 200 táján római fennhatóság alatt levő Britanniában történtekkel. Arra vagyunk kíváncsiak, vajon a fejlődésnek ugyanazon törvényei (the same principles of evolution) működtek-e." Néhány oldallal később így zárja bevezető gondolatait:

4 „Ily módon a könyv fő témája - a fejlődés, a változás, kihívás és megújhodás, valamint a nemzetek eredete... Célom, hogy - az általam egyetemesnek tekintett - a törzsi társadalmakban végbemenő nemzetépítő folyamatot a sájenn indiánok példájával szemléltessem." Ezek a gondolatok adták az impulzust és bátorítást, hogy a síksági indián kultúra ismeretében - szinte kívülállóként - hangomat hallassam a magyar őstörténet két kérdésében. Lássuk hát mi az, amit a sájennekről, illetve a síksági indiánokról tudni kell. Az észak-amerikai Nagy Síkság, az eurázsiai sztyeppeövezettől eltérően nem kelet-nyugati, hanem észak-déli kiterjedésű. Északról a kanadai erdőzóna déli pereme jelöli ki határait, körülbelül a Saskatchewan folyónál, délen pedig a Mexikói-öböl szolgáltatja a földrajzi terület természetes határát. Keleten a Mississippi folyó jelenti a választóvonalat a síkság és a keleti erdőzóna között, míg nyugaton a Sziklás-hegység vonulatai jelentik a földrajzi viszonyok és a klíma változását. Maga a Nagy Síkság két, növényzetében és éghajlatában eltérő területre osztható: a keleti zóna csapadékosabb, ez az un. hosszufüvű Préri-vidék, míg a nyugati sáv csapadékban szegényebb, ez a tulajdonképpeni rövidfüvű Síkság. A Nagy Síkság etnikai történetéről a 16-17. századtól kezdődően vannak híradások. Megállapítható, hogy az 1700-as évek kezdetéig döntően két nyelvcsalád népei uralták a területet. A nyugati rövidfüvű síkságon az athapaszk nyelvcsaládhoz tartozó apacsi és navahó törzsek ősei éltek,míg a hosszufüvű préri vidéken a keddó nyelvcsalád különböző törzsei: arikarák, paunik, vicsiták, huekók, tavakonik, stb. Ez a helyzet a 18. század első évtizedeitől kezd gyökeresen megváltozni. Legalább öt különféle nyelvcsalád törzsei vándorolnak a Nagy Síkságra, és teremtenek ott etnikailag, valamint politikailag rendkívül izgalmas, kaleidoszkópszerűen váltakozó helyzetet. 2 Moore, John H. 1987. 3 Moore, John H. 1987.15-16. 4 Moore, John H. 1987. 25. 538 \