A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Bartosiewicz László: Avarkori lovak végtagarányai

AVARKORI LOVAK VÉGTAGARANYAI BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ (Budapest, MTA Régészeti Intézet) Bevezetés A későavarkori lovastemetkezések lócsontvázai a kárpád-medencei lelőhelyek legbőségesebb teljes vázanyagát képezik.

1 Ezek ép hosszúcsontjai sorozatvizsgálatokra is lehetőségek nyújtanak. Szarvasmarhák hosszúcsontméretei és -arányai az életkor, ivar és fenotípus morfológiai jegyeit jól elkülöníthető formában mutatják.

2 Ebben a dolgozatban ugyanezt a módszert alkalmaztam lócsontvázak végtagcsontjainak értékelésére több avar temető leletanyagában, amelyek részben saját kutatás eredményei, részben pedig a szakirodalomból származnak.

3 Anyag és módszer A csontváz hat fő hosszúcsontjának legnagyobb hosszúságát Duerst módszere szerint vettem fel.

4 Ez a feltétel korlátozta a vizsgálatba vonható egyedek számát, hiszen e hat csontnak legalább a csontváz egyik feléből épen kellett előkerülnie.

5 Magyarország keleti részéről, a Tisztántúlról nagy temető lócsontvázait vettem számításba. A vizsgálatban Budakalász avar temetőjének anyaga képviseli a Dunántúl északi részét, amelyet több dél-szlovákiai lelőhellyel összefüggésben tárgyaltam (1. táblázat) 1 Jól szemlélteti ezt néhány, részben az ebben a dolgozatban is felhasznált tanulmány J. W. Amschler (1949), Bökönyi Sándor (pl. 1974), Cyril Ambros és Hans-Herman Müller (1980), legutóbb pedig Garam Éva (1987) tollából. 2 Abban a tanulmányban (Bartosiewicz 1985) az elkülönítés statisztikai módszere faktoranalízis (J. Frane és tsai 1981) volt. 3 Az 1. táblázat adatainak megfelelően ebben a dolgozatban Bökönyi Sándor (1974) valamint Cyril Ambros és Hans-Herman Müller (1980) szakirodalomban részletezett adatait is felhasználtam. Külön köszönet illeti Bökönyi Sándort, aki a közösen vizsgált Tiszafüred - Majoros lelőhelyen előkerült anyag egyes publikálatlan méreteinek közzétételéhez hozzájárult. 4 E munkában Ulrich J. Duerst (1926) klasszikussá vált mérési módszerét alkalmaztam. 5 Ez alatt nem feltétlenül a csontváz egyik vagy másik szimmetrikus fele, hanem valamennyi érintett csontból egy-egy darab értendő. 301