A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Kulcsár Valéria: A szarmata temetkezési rítus néhány jellemzője. A halmos temetők

lógiáját ismerjük - erre a későbbiekben térek ki részletesen -, a D-É tájolás az alföldi szarmatáknál általános. Az itt felsorolt lelőhelyek térképre vetítése (1. kép) gyakorlatilag ugyanazt az általános képet tárja elénk, mint amely Párducznál

26 kirajzolódott. Ami azonban az általa kimutatott déli és északi csoport szétválasztását illeti

27

, közelebb jár az igazsághoz Vaday A. álláspontja

28

, mely szerint a halomcsoportok területileg összefüggtek. Valóban arról lehet szó, hogy bizonyos - a kurgánok szempontjából ma üres - területek fokozottabb igénybevételnek (mezőgazdaság, természetes erózió) voltak kitéve, mint például az emberemlékezet óta legelőnek használt Hortobágy. Nyilván elsősorban ez az objektív körülmény indokolja a különböző régiókban található kurgános temetők koncentrálódását. (Ugyanakkor nem értek egyet Vaday A. érvelésének második részével. Elképzelése szerint az árokkeretes sírok eredetileg minden esetben halmosak voltak. Ha ez bizonyított lenne, akkor a halmos és árokkeretes temetkezéseket együtt ábrázoló térképe

29 végképp nem hagyna kétséget afelől, hogy a halmos temetkezési mód egyenletesen terjedt el az egész Alföldön. Érvként Zalotai Hortobágy-Porosháton tett megfigyelését idézi: itt több halmot árok kerített

30

. Ugyanez mondható el a madarasi temető számos halmáról is. Itt azonban azt is megfigyelte az ásató Kőhegyi M., hogy a jelöletlen (a halmok közé ásott) aknasírokat is több esetben kerítette árok, amely szemben a halmokat kerítő összefüggő árokgyűrűkkel - bejárattal is rendelkezett, mint általában a klasszikus árokkeretek

31

. Nem szól tehát logikai érv amellett, hogy a halmos és árokkeretes rítust automatikusan egynek kezeljük.) Északi halomcsoportját Párducz M. a roxolánok 270-280-as, Dacia provincia feladása utáni hullámával köti össze.

32 Történeti meggondolását semmiféle régészeti érvvel nem támasztja alá. A „déli csoportot" hunkorinak tartja. Elképzelése szerint „... a halmos temetők népe két hullámban jut el a Duna-Tisza közére és a Tiszántúlra"

33

. A halmos temetők „népének" roxolánokkal való azonosítását ma már semmi sem indokolja. A szarmata kutatás jelenlegi eredményei természetesen jelentősen módosították a majdnem 40 évvel ezelőtti képet. A roxolánoknak tulajdonított jellemző vonások többségét általában több, különböző szarmata népcsoport különböző korszakokban mondhatta a magáénak. A roxolánok fő etnikai jellemzőjeként szokás emlegetni a diagonális temetkezést K. F. Szmirnov egy korai cikke nyomán.

34 Későbbi munkáiban ugyanez a kutató már nem próbálja ilyen kategorikusan etnikumhoz kötni e rítust. Utolsó összefoglaló művében pedig a diagonális temetkezés szokását, mint „vallásitársadalmi" jelleget értelmezi, s rámutat, hogy mind idő-, mind térbeli határai igen kiterjedtek, így például az Urai-vidék keleti részében már az i.e. 5. századból ismert 26 Párducz Mihály 1950. 6. ábra 27 Párducz Mihály 1950.116. 28 H. Vaday Andrea 1987. 364-365. 29 H. Vaday Andrea 1987. 55. kép 30 H. Vaday Andrea 1987. 365. 31 Kőhegyi Mihály 1971. 211-213. 32 Párducz Mihály 1950.116-117. 33 Párducz Mihály 1950.117-120. 34 Szmirnov, K. F. 1948. 213-219. 19