A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)
Kulcsár Valéria: A szarmata temetkezési rítus néhány jellemzője. A halmos temetők
ilyen temetkezés. Később a prohorovkai kultúra (i. e. 4-2. sz.) hordozóinál is elterjedt, de igazán széles körben a szuszlovói vagy középszarmata (i. e. 2. - i. sz. 2. sz.) periódusban vált ismertté, amikor „a szokás a kelet-európai sztyeppék szarmata kultúrájának egyik legjellegzetesebb vonásává válik" 35 . Az Alsó-Don vidéken az i. e. 4. századból származó sírokban figyelték meg a diagonális fektetést, de előfordul az i. sz. 2-3. századi temetkezésekben is ugyanezen a területen 36 . Nincs etnikumjelző szerepe azoknak a „roxolán" vonásoknak sem, mint például az, hogy a „halmok csoportokat képeznek, s több helyen elnyúlt sorozatokban húzódnak" 37 stb. Még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy ez és számos egyéb „roxolán" sajátosság általában jellemző minden keleti nomád, sztyeppéi nép kurgános temetkezésére. A vaskúti halmok kapcsán Párducz M. visszatért a déli csoport kronológiai és etnikai problémáira 38 . Megállapította, hogy a déli halmos temetők a 4. század végi új néphullámok egyik rétegének temetkezési helyei. Az etnikumot vegyesnek ítélte, mégpedig kaukázusi (ülő csontvázak), alán és germán népelemek képviselőit látta a vaskúti halmok halottaiban. Rómer leírásában szerepel az „emelvény teli hamuval és földdel" 39 . Párducz ezt a kenkoli hun(?) 1. századi temetőben talált fekvőhelyekkel hozta összefüggésbe, s a vaskúti halmok hunkori voltának újabb bizonyítékaként kezelte. A feltárás helyenként zavaros leírása és az előkerült leletek legjobb esetben is csak arra a következtetésre jogosítanak fel, hogy a szarmata korba utaljuk őket. Erre mutatnak a jellegzetes, S-alakú koporsókapcsok és néhány vastárgy, köztük egy kétélű kard töredéke. A vaskapcsok és szögek sokasága valóban mutathat esetleg sírkamrára, ez azonban önmagában sem kor-, sem etnikumjelző szerepet nem játszik. Ami az „ülve" eltemetés rítusát illeti, e kritérium valószerűtlenségét az alföldi szarmatáknál és felhasználásának tarthatatlanságát már több kutató meggyőzően bizonyította. Az ülő rítus ténye elleni érvek lényege a következőkben foglalható össze: 1. Egyetlen esetben sincs korszerűen dokumentálva. Csak leírásokból értesülünk arról, hogy a csontváz „ült", sőt „állt" stb. (Valószínűleg az esetek egy részében zsugorított pozícióban eltemetett halottakról van szó - főleg a laikus beszámolókban -, másik részükben pedig kirabolt tetemekről, amelyeket a rablás során esetleg valóban „felültettek" 40 .) 2. Sok alkalommal olyan sírokról közlik az ülve eltemetés megfigyelését, amelyekből ugyanakkor koporsókapcsok is előkerültek. Márpedig a koporsós és ülve temetés fizikailag kizárják egymást 41 . Mindez hasonló mértékben, sőt fokozottan vonatkozik a Párducz-féle „guggoló", valamint „álló" halottakra. Komoly nehézségekbe ütközik a halmos temetkezések kronológiai helyzetének elemzése. Az esetek többségében ugyanis az adataink - a feljebb már részletezett okok miatt - kétségbeejtően szegényesek. így semmi sem mondható el felelősséggel a 35 Szmirnov, K. F. 1989.172. ^Bezuglov, Sz. - Zaharov, A. 1988. 6. 37 Párducz Mihály 1950.118. 38 Párducz Mihály 1959. 95-103. 39 Rómer Flóris 1878.132-135. 40 Bóna István 1971. 271., H. Vaday Andrea 1987. 362-364. 41 Kulcsár Valéria 1982.127. 20
