A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Somogyi Péter: Lábbeli veretek a Délorosz sztyeppről

gyalása előtt okvetlenül tisztázandó e három lelettípus funkciója, valamint a garnitúrákhoz való viszonyuk, A három ritka típus közül az egyik a Zinovjevkáról és Kovalevkáról ismert, keskeny bronz lemezből négyzetesre hajlított övbújtató (1. tábla 26-30), melyet jellegzetes módon nem szegeccsel, hanem a bújtató lemezéből képzett, a bőr túloldalán kétirányba széthajtott végű nyúlvánnyal erősítettek fel. Funkciója alapján jól kiegészíti illetve pótolja a négy alaptípust, de a lábbeli szerkezetéhez való közelebbi viszonyáról, azon túl, hogy az egyik temetkezésben egy, a másikban négy volt belőlük, hallgatnak a közlemények. A szivasovkai sírban, a váz jobb lábfejénél, ott ahol a bal lábfej alapján a szimmetrikus veretet várnánk, egy kettős korong alakú, bronz tárgy látszik. Helyzete, mérete és alakja alapján nem lehet más, mint a szimmetrikus veret felerősítésére szolgáló alátét a bőr túlsó oldalán, vagyis a garnitúrában önálló szerepe nincs. A harmadik típus a szivasovkai lovas lábszárain azonosan fekvő l-l vascsat. Ezek a csatok kissé magasabban fekszenek, mint a lábfejeknél talált többi veret. Ráadásul a láb belső oldalán, a szíjvégekkel pont ellentétes oldalon. A méretük is jóval nagyobb, mint ezt a lábbeli szíj végei alapján elvárnánk, durva kivitelükről nem is beszélve. Ezek a körülmények, a fotótáblán szereplő, a lábbeli szíjvégéhez méretben és stílusban illő csatpár, valamint az, hogy a vascsatok szorosan a lábszáron fekszenek, mind amellett szólnak, hogy a vascsatok nem a lábbelihez, hanem a nadrághoz tartoztak és a nadrágszárat szorították össze. A garnitúrák összetételét tovább elemezve az is megállapítható, hogy az alaptípusokat, amennyiben felhasználták őket, mindig azonos számban alkalmazták: lábbelinként egy csatot, egy szíjvéget, egy szimmetrikus veretet, egy vagy két hurkos veretet, illetve szíjbújtatót. Ez arra utal, hogy a veretek kiválasztásánál olyan tényezők hatottak, pl. a lábbeli azonos szerkezete, melyek a veretkombinációkat egy globális keretbe foglalták. Véleményem szerint ennek a garnitúrák összetételében jelentkező különbségek sem mondanak ellent. Mivel ezek az eltérések egyrészt arra vezethetők vissza, hogy az azonos felépítésű, szerkezetű lábbeliket több változatban, egyszerűbb vagy díszesebb kivitelben készítették. Arra gondolok, hogy a hurkos veretet és a szíjbújtatót olcsóbban és egyszerűbben bőrből is készíthették, csat helyett pedig megtette egy egyszerű csomó is. A szíjvég és a szimmetrikus veret eleve csak díszítette a lábbelit, így olcsóbb változat esetén, minden további nélkül elhagyhatták őket. Másrészt a kedvezőtlen lelőkörülményekből, a feltárás-leletközlés pontatlanságaiból eredően, még az eredetileg egyforma garnitúrák is eltérhetnek egymástól. Ez egy garnitúrán belül is lehetséges, amint ezt a páratlan véretekről, csatokról beszámoló sírleírások sejtetik. Ezért a különbségek, az azonos, ismétlődő jegyekhez képest, másodlagos jellegűek, vagyis nem mondhatnak ellent annak a feltevésnek, hogy valamennyi ismertetett garnitúra azonos szerkezetre vezethető vissza. Az azonos szerkezet lehetővé teszi a viseletnek a kilenc garnitúra összevont adataival történő rekonstruálását. A lábbeli veretek kombinációi, az „in situ" megfigyelt és jól dokumentált garnitúrák összehasonlító elemzése, a jellegzetes hurkos véretekben lévő szíjmaradványok, bizonyítják, hogy ezek a veretek és csatok nem közvetlenül a lábbelin, hanem egy azt a 109