A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Dalol a tenger, dalol a múlt (Erdélyi Mihály művészetéről)

2. Erdélyi Mihály: Vitorlások. Olaj, 1930-as évek eleje, közepe S ha már a színkezelésnél tartunk : célszerű lejegyezni egy általánosabb érvényű sajátságot. Nevezetesen azt, hogy Erdélyi képein minduntalan felbukkan a vöröses és a zöldes tónusok ritmusa. Többnyire erre a markánsabb színpárra van kihegyezve a művek hangulati skálája : mintegy ezek a tónusok adják a vezérszólamot. A Velencei részeiéinek például a vöröses épület az optikai centruma, mint ahogy a Vitorlások és a Bejárat a kikötó'be című alkotásoknál is visszatér e jellegzetes színpárosítás. Ám a teljességhez az is hozzátartozik: Erdélyi rendszerint bó'kezűen bánik a színekkel A jelzett tónusok mellett sorra-rendre felhasználja a kékes, sárgás árnyalatokat is noha ezek a tónusok csak kiegészítő, alapozó funkciót töltenek be. Vagyis a szín használat terén is egy sajátságos egyensúlyozás szemtanúi vagyunk. Erdélyi nyilván valóan vonzódik a parázslóbb, tisztább, elevenebb színeffektusokhoz, egyszersmind a visszafogottabb, lírai hangulatokat is kedveli. Nem csoda így, hogy a képek színvilágában az elevenséggel párosuló lírai előadás tükröződik. Külön kell szólnom a Bejárat a kikötőbe című ölajkompozícióről. Az előbbi művekkel szemben ugyanis ezúttal egy oldottabb, levegősebb térszerkezetet érzékelhetünk. Ráadásul Erdélyi korai munkásságának egyik legkiemelkedőbb színvonalú 358