A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szilágyi Miklós: A Mindszent-algyői uradalom halászati szerződései (1832–1861)

uradalom gondoskodott volna a legértékesebb vizek nagyhálós halászatáról, a zsákmány tárolásáról, és Pestre, Komáromba szállításáról. A falvak-mezővárosok halászó jobbágyai — a tervezet szerint — beletagolódtak ebbe az „üzembe" : pénzen megváltott zsákmány-hányadot ígért Károlyi a nagyhálós halászcsapatok tagjainak, illetve fenntartotta elővásárlási jogát arra a zsákmányra is, melyet a tilalomban nem tartott vizekből fognak ki — saját szükségletükön felül — a lakosok. Részletes vizsgálatok híján teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy Károlyi nagyszabású terve „papíron maradt", a publikált szórvány-adatok azonban a halászati haszonbérből származó jövedelemről és az árendába adás gyakorlatát panaszló véleményekről tájékoztatnak. Hódmezővásárhelyen előfordult ugyan, hogy „házi kezelésben" tartotta Károlyi a halászatot, s ebben — talán — a tervezet részleges megvalósulását gyaníthatjuk. Máskor viszont — és gyakrabban — vagy a város volt a vizek árendátora, vagy (a panaszok, tiltakozások ellenére) „idegenek" halásztak, s a kereskedő-bérlő Aradon értékesítette a zsákmányt.

9 A halászati jövedelmet részletező adatokból az is kitűnik, hogy a bérleti díjat (egyidejűleg) vagy területre, vagy háló után számolták el.

10 Ami arra enged következtetni, hogy a meghatározott vízterületet bérlő („szubárendátor" jogi helyzetű halászokkal halásztató) vállalkozók mellett a nagyhálós halászcsapatok és a kecével halászó kishalászok közvetlenül is bérleti viszonyban voltak az uradalommal. A halászat hasznosításának ezek a vázlatosan ismertetett tendenciái a mindszent —algyői uradalom 18—19. századi gyakorlatára is jellemzőnek látszanak. Reizner János kutatásaiból tudjuk, hogy a kamarai birtok 1733-ban III. Károly adománya révén került a gróf Erdődy család birtokába; a család egyik tagja 1775-ben elzálogosította egy genuai bankháznál, majd vásárlás és 1804. évi királyi adomány következtében a Pallavicini őrgrófi nemzetség szerezte meg.

11 E többszöri birtokos változás — a Reizner publikálta adatokból következtetve — lényegesen nem befolyásolta a halászati jog hasznosításának az Alsó-Tisza vidékére általában jellemző alapelveit: arra is van példa, hogy a jobbágyközségek urbáriális contractusába foglalták bele a halászatot, s arra is, hogy a falvak határához nem tartozó vizek (nyilván bérletből származó) jövedelmét külön számolták el az uradalmi bevételek között. 1759-ben például 5393 Ft 42 kr. volt az uradalom brutto bevétele, amiből Mindszent úrbér-váltsága 1504 Ft-t és 10 hordó sózott halat, Algyőé pedig 323 Ft-t és 3 hordó sózott halat jelentett, s mindkét helységnél beleértették ebbe az összegbe egy-egy puszta (Tömörkény, illetve Sövényháza), valamint a kisebb haszonvételek (kocsma, mészárszék, halászat) árendáját. A Porgány és a Gyevi fok halászati jövedelme külön tétele volt a bevételnek; az előbbiért 300 Ft-t és 20 hordó sózott halat, az utóbbiért 200 Ft-t és 12 hordó sózott halat kapott az uradalom. A nyers bevétel közel 10%-a tehát az úrbéres szerződéstől függetlenül hasznosítható halászó vizekből származott. Algyő 1766-ban 12 évre kötött (de csak az urbárium 1772-es bevezetéséig érvényben volt) szerződéséből az is egyértelmű, hogy az évi 1465 Ft-nyi taksába beleértett halászati jog csak a kecével és pirittyel végezhető tiszai kishalászatra vonatkozott, s mert az egyes haszonvételek ellenértékét tételesen is felsorolták, azt is tudjuk, hogy az ilyen halászat várható jövedelme (50 Ft) mindössze egyötöde a kocsmáitatás ellenértékének (250 Ft).

12 A 18. században megszerveződő dohánykertész telepek lakosai eleinte szintén a szerződésükbe belefoglalt taksát fizettek a kecés kishalászatért (a mártélyiak pl. 1798-ban egy kecétől 1 tallért).

13 A későbbiekben nem találta nyomát az adatot 9 Giday Kálmán, 1957. 791—792; Herczeg Mihály, 1980. 105. 10 Herczeg Mihály, 1980. 104—105. 11 Reizner János, 1895. 321. skk. 12 Reizner János, 1895. 329—330. 13 Takács Lajos, 1964. 95. 145