A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szilágyi Miklós: A Mindszent-algyői uradalom halászati szerződései (1832–1861)

közlő Takács Lajos a dohánykertészek legális kishalászatának, sokkal inkább annak, hogy a halászat árendátorai meg-megújulóan az orvhalászatuk miatt panaszkodtak. Amiből — közvetlen bizonyítékok híján — arra következtethetünk, hogy a kertészközségekkel határos halászó vizeket külön, s nagyobb területi egységekben adta bérbe az uradalom. Az 1832—1861. közötti három évtized itt közölt bérleti szerződései bizonyossá teszik, s egyszersmind módosítják is mindazt, amit a nehezen értelmezhető szórványadatokból a korábbi időszakra következtethettünk. Eszerint a nagyságrendileg, s a várható haszon szempontjából lényegesen különböző vízterületek egyidejű különkülön bérbeadását, és egy-egy nagyobb vízterület egységes hasznosítását egyaránt jellemzőnek tekinthetjük. E párhuzamosság (a „kis-" és „nagy-bérletek" egymást kiegészítő rendszere) azonban nemcsak a terület érték szerinti felosztását jelentette, hanem azt is, hogy a szerződések egy része a bérletben érdekeltek — a vállalkozók és a halászattal foglalkozók — bonyolult alá-fölé rendeltségét feltételezi, a szerződések más részét viszont maguk a halászok kötötték az uradalommal. Ha 50, esetleg csak 30 váltóforint az egy ember által vállalt, kisebb ártéri vízállásokért, vízfolyásokért fizetendő évi árenda (3—4. sz.)

14

, aligha kétséges, hogy maguk a halászok a bérlők. Tizenhárom mindszenti lakos (mindannyian írástudatlanok!) évi 750 váltóforintért — tehát viszonylag nagy összegért — vette bérbe a folyó Tisza mindszenti-ányási szakaszát és a Kurca-rétet (14. sz.), mégis valószínűsíthetjük, hogy halászok alkotják a „bérlőközösséget", hiszen néhány azonos nevet halászként említ a mindszenti Danicska József 1896-ban keletkezett kéziratos emlékiratában.

15 Az ányási lakosok 100—100 váltóforint bérleti díjat vállaló szerződései, melyek csak az „apróbb nemű hálókkal való halászatra" vonatkoznak (11—12. sz.), minden bizonnyal a dohánykertészek kielégítő jellegű halász-foglalkozásának a bizonyítékai. Erre a „halászati engedelemre" hivatkozhatnak azok a szerződések is, melyek szerint a nagyobb terület bérlőinek el kell tűrniük az ányásiak tiszai halászatát (10, 14, 15. sz.). A technikailag is többféle hasznosítást kivánó vizeket és nagy területet árendáló személyek egy részéről bizonyosan tudjuk, hogy nem voltak halászok. Szobotka Dávidnak nemcsak az itt közölt két halászati szerződését (2,10. sz.), hanem az ugyancsak a Pallavicini uradalommal kötött egyéb — kereskedelmi — szerződéseit is ismerjük,

16 és megtaláltuk a nevét a Csongrád megyei zsidók összeírásában, ahol egyébként nem tüntették fel, hogy egyebek mellett hallal is kereskedne.

17 Götz Jánost (5. sz.), „korának egyik leggazdagabb szegedi polgárát", széksóval nagyban kereskedő szappanfőzőként és hídvámbérlőként emlegetik a szegedi szerzők.

18 Mindezek 14 Az általam megismert összes szerződést függelékben közlöm; a számok •— itt és a következőkben — a kronologikusan rendezett anyag sorszámai. Lelőhely: Csongrád megyei 1. sz. Levéltár (Szeged) Pallaviciniek Mindszent-algyői hitbizományi uradalmának iratai, I. csomó (Szerződések) Halászati szerződések 1831—1861. (Az anyaggyűjtést 1966-ban végeztem. A forrásra Szabó Ferenc, a Békés megyei Levéltár igazgatója hívta fel a figyelmemet ; fogadja érte köszönetemet.) 15 Néprajzi Múzeum EA 4289 (Danicska József: Jelen és múlt idő. A halászati viszonyokról. 95 p.) 16 Ugyanabban az iratcsomóban, mint a halászati szerződések, Szobotka Dávidnak a mészárszék, a búcsúk helypénzszedési joga bérletére, valamint kosokkal és ürükkel való kereskedésre kötött szerződései is megmaradtak. 17 Csongrád megye 1848. évi zsidó összeírását Harsányi László, 1970. közölte, s ebben „kereskedés és kalmárság. Különben földműves is" megjegyzéssel szerepel Szobotka. (Ugyanakkor 1 szentesi, 2 mindszenti és 1 szegvári családfőt halászati haszonbérlőként, halhasítóként vagy halkereskedőként írtak össze.) 18 V.o.: Bálint Sándor, 1977. 247; Kováts István, 1981. 333—335. (részletesen felidézi személyes kapcsolatukat), 440. (a „névjegyzék" magyarázata: „korának egyik leggazdagabb szegedi polgára volt", 1856-ban halt meg.) 146