A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

és a tisztítása. Utóbbit, ha nem volt állandó lefolyása biztosítva, fél havonként végezték. Nagy Gyula érzékletesen így írta le a pusztai istállóhídlások készítését: „a ló faránál ástak egy 80 cm széles és 60 cm mély árkot. Az árok két szélére egy-egy akácgerendát fektettek, s erre helyezték a vastag palincsot (deszkát), amelyet le is szegeltek. Az istálló földje a hídlás felé lejtett. A hídlás deszkája valamivel alacsonyabb volt, mint a föld. Szalma került rá. Eleinte furcsa volt a lovaknak, mert dobogott"

26 A vásárhelyi tanyavilágban többféle hídlást készítettek. A tanács már a 18. század végén az istálló hosszában ásott hídlást szorgalmazta volna, azonban helyszíni gyűjtó'munkánk során egy] ilyet sem találtunk. Helyette a Nagy Gyula által leírt, kereszthídlás terjedt el, amely közvetlenül a lovak hátsó lába alatt húzódott. Másik változata a csatornaszerü, hosszú árokkal ellentétben, a kerek gödör volt. Ez nem vezette, hanem összegyűjtötte a trágyalevet. A legjobbnak bizonyult az a kereszthídlás, amelynek vége a hátsó fal alatt a szabadba kivezetett az ott tárolt trágyacsomóhoz. A falon kívüli csatornarész már fedetlen árkocska volt. Jászlak Paládi-Kovács Attila a magyar jászlak fejlődéstörténetét és fajtáit részletesen föltárta.

27 Ebbe a képbe jól beleilleszthetők a vásárhelyi istállókban alkalmazott jászlak is. A 18. században a jászlat válunak is említették. Több típusa ismert. A 19. század eleji becsükben bodonjászlat nem írtak le, ugyanakkor lehetett, mivel egyetlen faderékból itatóvályút még magunk is láttunk, és a vásárhelyi múzeumban halászok bodonladikját őrzik. Több istállónál említettek viszont kerekjászolt, az egyiknél 3 darabot. A vesszőből font, hordozható kerekjászol, vagy szénázó kas leírása nem fordult elő. Ugyanakkor Nagy Gyula adatközlői hallomásból tudták, hogy a 19. század második felében beépített kerekjászol még létezett: „Az eredeti kerekjászol alacsony volt, a csikók körülállták, s eszegették belőle a szénát [...] A lovak később széjjelnyomták és deszkából készítettek nekik másikat. A marhaistállóban nem volt kerekjászol, mert a téli takarmánya a szár volt, melyet az istálló elé hordtak."

28 A pusztai kerekjászolt vályogból rakták, de az istálló középvonalában körben vastagabb rudakat is vertek a földbe, amelyeket oldalt derékmagasságig bedeszkáztak. A rudak kb. 2 m magasak voltak és körbe ezekhez kötötték ki a lovakat. A vásárhelyi határban a kerekjászlakat a századfordulóra mindenütt felváltották a szénatartók és a hosszú jászlak, amely utóbbiak az istállók megjelenése óta ismertek voltak. Elhelyezésük szerint megkülönböztettek kereszt- és végjászlakat. A nagyobb istállókban mindkét változatukat alkalmazták. Ha a jószágnak fia volt, a végjászlakra derékszögben 1—1,5 m hosszú, hordozható, alacsony jászlat helyeztek. A borjak és csikók ebből ettek. Gyakori volt a kétvégibekötős vagy kétvégjászlas istálló. Két összeépült istállónál nem mindig volt közfal, és a középső részben álló „végjászolt" az állatok mindkét oldaláról használták. A nagy istállókban lévő keresztjászlak az épület hosszában helyezkedtek el. Ezek „nem mindenütt a fal mellett álltak, hanem a jászol és a fal között egy kis járóhely volt: ott adták az állatoknak a takarmányt."

29 28 Nagy Gy. 1975. 253. 27 Paládi-K. A. 1980. 153—191. 28 Nagy Gy. 1975. 253. 29 Nagy Gy. 1975. 252.