A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

A hosszú jászlak akácfából készültek, hogy a jószág el ne rágja. A karfát 3 földbevert akácoszlop tartotta, a talajtól kb. 1 m magasan, és benne vaskarikák sorakoztak. A jászol fenekét és oldalát bedeszkázták. A jászol fenekét vízszintes, falba vert karó tartotta, amelynek elülső' végét a tartóoszlophoz szögelték. A marhaistállókban, illetve azon jászlak fölött, amelyekből a tehenek, ökrök ettek, a falat elöl és oldalt olyan magasan bedeszkázták, ahogy a jószág a szarvával elérte. Ez a borítás védte a falat attól, hogy az állatok a szarvukkal ki ne kezdjék. Vásárhelyi gyűjtésünk során a mozgatható jászlak között kerekes jászol nem került elő. Helyette lefelé keskenyedő, vagy a két végén és a hosszától függően több helyen a közepén is „X" lábú, alul keresztfával szánkótalpszerűen merevített, hosszú jászlakat gyakran találtunk a nyári baromállásokon. Ezeket májustól szeptember derekáig helyezték ki az istállókból. Változatait a baromállás építménye, és nem a jászol készítése határozta meg. Közöttük találtunk olyat is, amely felépítmény nélkül állt a szabadban, egy másik tető nélküli, nyári jászlat két élo fa közé ácsoltak össze. A fa derekát a szélről kötött marhák dörgölődző fának használták. Szénatartók Istállón belül kezdetben a kerekjászlak szolgáltak szénatárolásra. Amikor szögletes tárolókká alakultak, a Pusztán még továbbra is megőrizték eredeti nevüket. A 20. században mindenütt négyszögletes szénatárolókat alakítottak ki. Ezek a kétvégjászlas istállókban középen, a bejárati ajtóval szemközt, a hátsó falon; a keresztjászlas istállókban pedig a bejárati homlokfal és az egyik végfal által közrezárt sarokban készültek. Előbbinél a hátulját a hátsó fal, utóbbinál a hátulját és az egyik oldalát a sarokfal képezte, a többi oldalukat pedig bedeszkázták. Általában elöl a deszkafal valamivel alacsonyabb volt. A szénatartó vázát erős farudak képezték. Ezeket némely helyen alul a földbe verték, máshol pedig a felső végüket a fiókgerendákhoz rögzítették. A takarmánytárolókban hált a béres, illetve a gazda legényfia; vagy a tároló fölé, a farudakra erősített priccsen, mint azt a Tárkány Szűcs Sándor tanyai istállójánál láttuk. Nagy Gyula is megfigyelte, hogy jászlak fölé csak a lóistállókban helyeztek szalma- és szénatartó rácsot, szénázó rácsot, vagy saroglyát. Az utóbbi név a 18. század óta ismert. Ezeket a gazlécekhez hasonló, vékony deszkaszálakból létra, illetve rácsszerűen készítették és a falhoz erősítették. Vacok és prices A hagyományos parasztélet keretei között a cselédség és a gazdák legényfiai egész évben vagy ősztől tavaszig a jószágok mellett, az istállóban háltak. Alvás céljára különböző alkalmatosságokat készítettek. Legegyszerűbb volt a szénatartókban, vagy a föléjük barkácsolt priccsen aludni. Ezenkívül Nagy Gyula a pusztai istállóknál toliágyat figyelt meg, amely négy falba vert karón állott; illetve a szénatartó mellé eszkábált priccset.

30 A jászol egyik végébe helyezett pokrócon is aludtak. Tábori ágyhoz hasonló, összecsukható fakeretből, hevederekből és zsákvászonból készült fekvőhelyekről is tudunk, amelyeket a bejárat mögött, a kitéglázott placcon állítottak föl éjszakára. Végül közismert volt a jászol végéhez és a holmokzati, vagy hátsó falhoz erősített, földbevert lábakon nyugvó vacok is. Jászol felőli végét kissé magasabbra emelték és erről volt az alvó feje.

31 30 Nagy Gy. 1975. 253. 31 Szenti T. 1979

1. 21. (II. tábla 6 rajza.) 128