A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

A tetőfedés A tetőszerkezet fedésére a következő anyagokat használták föl: gazt vagy réti szénát a bogárhátú tetőzethez alkalmaztak. A feudális korban gyakori volt a dudva tetéj, az egyik becsült istállónál „fűsz fa tetéj". Általánosan elterjedt a rozs, ritkábban a zabszalma. A szalmafedést zsuptetőnek nevezték. A nád gyakran, míg nagyon ritkán a kukoricaszár is megjelent. Nagy Gyula a vásárhelyi Pusztán megfigyelte, hogy a nádés a zsuptető hasonló módon készült.

21 (A becsük együttesen „felvert tetéjnek" említették.) Zsindelyt a magas ára miatt csak a módos gazdák alkalmaztak, és kevés istállót fedtek vele. A tanácsi tűzvédelmi rendelkezések hatására, 1880 után terjedt a hódfarkú cserép alkalmazása. Ezzel párhuzamosan, a módos gazdaportákon megjelent a hornyolt gyári cserép és a palafedés is, de egyik sem vált uralkodóvá a tanyai istállóépítkezésben. A cserepezésnél, zsindelyezésnél és palázásnál a szarufákra keresztbe tartólécet, a nád, zsúp, szártetőknél pedig gazlécet szögeltek. Még a 3 ajtós, hosszú istállóknál is igyekeztek a szelement 1—2 darabból kiválasztani, hogy minél kevesebb toldás gyengítse a tetőzet teherbírását. A nyeregtető végét az oromfalnál egy hosszabb deszkaszállal befedték, de a 19. században a tetőgirincie is deszkaszegés került. Másik megoldás az volt, hogy a szelemen két oldalára egy-egy szál deszkát szegeltek, és 3—6 sor hódfarkú cseréppel berakták. Máshol a zsúp és a nád szelemen fölött összeérő két végét gyékénnyel tetéjvarrótű segítségével levarrták. A födém Mind a tetőszerkezet, mind a födém megtartását az istállóépület teljes hosszában, középen végighúzódó nagy- vagy mestergerenda és a keresztbe ráhelyezett kis- vagy fiókgerendák biztosították. Ezekre leggyakrabban nádterítést helyeztek, amelyet földdel egyenletesen beszórtak, majd fölül és alul betapasztottak. Nem egy helyen a földterítést elhagyták, és a födémet vastagon besározták, betapasztották. Ahol a padlást tárolásra nem használták, csupán hőmérséklet szabályozó szerepe volt, mint a marhaistállók egy részénél. A nádborítást csak alulról tapasztották be. A mestergerendát az istálló közepén szinte minden esetben oszloppal támasztották alá. Hosszú épületnél többet is alkalmaztak. Találkoztunk olyan födémmel is, amely a fiókgerendákra sűrűn ráfektetett, a gazlécekhez hasonló méretű, vékony lécezésből állt. Nagy Gyula azt írta a pusztai istállófödémekről, hogy „a fiókgerendákra szildészkákat fektettek, mert ez volt a legolcsóbb. Ez a padlásolási mód azért volt kiadós, mert alul nem sározták. Fölül szalmás sárral becsapkodták, vasvillával összeverték és lapáttal lesimították."

22 A módos gazdák a nagyméretű lóistállókban, főleg a századforduló után, szorosan összeérő deszkapallatot rakattak a fiókgerendákra. Vagyis a födém deszkából készült. Ezeknek a padlásoknak nagy volt a teherbírásuk és fél évi takarmánykészletet tároltak rajtuk. Általánosan nem terjedt el. 21 Nagy Gy. 1975.251. 22 Nagy Gy. 1975. 252. 124