A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)
Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen
Az ajtók Az istállóajtókról azután kapunk írásos emléket, miután az állatszálláshelyek tetőzettel és szilárd falazattal ellátott épületekké váltak. A feudális korból zömmel a becsük és a hirdetések tudósítanak. A 18. századból leírnak gyékényből való ajtót és deszkaajtót, a 19. század elsó' feléből már csak deszkaajtót, egyiknél megemlítik, hogy pléhvel (bádoglemezzel) borítva. 23 Afareteszek után a bádogozás már a biztonságos zárak terjedésére is utal, amelyet a tanács az 1770-es évek óta a városi kvártélyos istállóknál szorgalmaz. Megszabták az ajtók magasságát is. A 7 sukkos ajtó kb. 2,10—2,20 métert jelentett. Az ajtók szélessége állatfajonként eltért. Az ököristállóknál a kétszárnyú, tömör deszkaajtó 50—80 cm-el volt szélesebb, mint a lóistállóké, hogy a nagyszarvú szürkemarha ki- és beférjen rajta. (Lásd: a Széli Sándor mártélyi ököristállójának homlokzati rajzát.) Valamennyi istállótípusnál ismert volt a kétszárnyú, tömör deszkaajtó. A vegyes használatú (ló- és marha) istállók esetében előtérbe került, míg a lóistállóknál századunkban rendszeressé vált az egymás fölött-alatt nyíló, vízszintesen tagolt, kettó's deszkaajtó, Nagy Gyula így ír a pusztai istállóajtókról : „általában az ajtó kétrészes volt, vagyis két félajtóból állt. Az alsót csukva tartották, hogy a csirkék ne menjenek be, a felsőt csak hidegebb idó'ben csukták be." 24 A feudális korban gyakran 2—3 ajtós, ritkábban A—5 ajtós, de még 6 ajtós istállóépületről is tettek említést a becsük. 25 Az ilyen sok ajtós épületek ma is ismertek, de ezek közül legfeljebb 3 szolgált az istállókhoz, a többi pedig a velük egy tető alatt álló színekhez, takarmánytárolókhoz stb. Korunkra zömében 1—2 ajtós istállók maradtak. Azoknál az épületeknél, ahol egyetlen bejárati ajtó van, azt mindig az istálló közepén helyezték el, míg két ajtót az épület széleitől arányosan egyforma távolságra, és közéjük ablakot raktak. Ablakok Az istállóépületeken vágott ablakok fejlődése kezdetben szinte megegyezett a szállási lakóépületek ablakainak fejlődésével. A leírások kisméretű ablakokat említenek, amelyen nem fért át az ember feje. Ezeket a tanyaházaknál disznóhólyaggal, bezsírozott, faggyúval átitatott papírral fedték el, az istállóknál pedig szalmacsomóval dugták be. A 18. sz. utolsó harmadában mindkét épülettípuson terjedni kezd az ablakok üvegezése. Az istállók esetében a mai napig megfigyelhető az a kezdetleges módszer, hogy az üveget ablakkeret nélkül a nyílás elé tapasztották. A fából készült ablakkeret megjelenését pontosan nem ismerjük. Az bizonyos, hogy a ma még álló, régi épületeken, amelyek a 19. század közepénél nem idősebbek, már föllelhetők. Amíg a tanyaházak esetében az egysoros üvegezés továbbfejlődött, és kétsorossá vált, az ablakokat pedig kétszárnyúra bővítették, addig az istállóablakok egysoros üvegezésűek és egyszárnyúak maradtak. A tanyaházakéhoz képest változott az istállóablakok elhelyezése is. A lakóépületen a nyitható ablakok mindig álló formátumúak maradtak, míg az istállóknál gyakran alkalmazták őket fekvő helyzetben. A benyíló ablakok mellett a 20. 23 Szenti T. 1983 I. 220. 21 Nagy Gy. 1975. 252. » Szenti T. 1983 I. 220. 125
