A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

Az istállóépítést ösztönző és gátló társadalmi, illetve természeti tényezők Az istállók építése koronként, a telek betelepítése, a fölhasznált építőanyagok, az építkezési módok és a hasznosításuk tekintetében egyaránt változott. 1700—1852 között a Pusztán csak ideiglenes állatszálláshelyek voltak. A szállásföldeken a külső legelő elkülönözése után kezdenek maradandó épületeket emelni. A szállások zömében a legfontosabb épület a tanyaház és az istálló. Ezek épültek elsőnek. A tanyaházban gyakran helyet kapott az istálló is. A 18. században becsült 121 tanyaházban 19 istállót találtak, vagyis 15,7%-ukban.

11 Az istálló a 18. század végére a legfontosabb gazdasági épületté vált. A 18. században a 151 becsült szálláson 153 istállót találtak. Némelyik szálláson még nem állt épület. A század végén már akadt olyan tanya is, amelyben 3 istálló épült. Ugyanakkor „nem egy olyan szállást becsültek, ahol a gazda számára még nem volt külön lakóépület, tanyaház, de nagyméretű istálló vagy istállók — állatfajonként külön épület avagy istállórész építve — már létezett."

12 Vásárhelyen a 18—19. század fordulóján a jobbágygazda vagyona elsősorban a lábasjószágokban volt. A télire „szétvert" csordák és ménesek számára a szállásokon kellett istállókat építeni. A 19. század első felében becsült 375 tanyán 566 istállót találtak, amelyek egy része jóval nagyobb méretű volt a tanyaházaknál, és ezeknél nagyobb értéket is képezett.

13 Ekkor a vásárhelyi tanyatelkeken a legnagyobb helyet az istállók foglalták el. A napóleoni háborúk a Délkelet-Alföldön korán megváltoztatták a termelés szerkezetét. A háborús termelés során — a gyapjúkereslet mellett — a katonaság élelmezésére jelentékeny kenyérgabonát kellett termelni. A gabonakonjunktúra hatásától függetlenül, egy tragikus körülmény is siettette az állatállomány számszerű és minőségi csökkenését. 1825-tól 1834-ig Lengyelország felől több hullámban marhavész söpört végig az Alföldön, amelyet jelentékeny aszályok kísértek. 1826-ban Erdélyi János a vásárhelyi Pusztán már nagyon leromlott jószágállományt talált.

14 A járvány jelentős szakasza 1831-ben következett be, amikor az ázsiai kolera-pandémia a lakosságot is megtizedelte. Ezt az állapotot jól szemléltetik a becsüjegyzőkönyvekben leírt tehenek, amelyek között nagyon sok a beteg, sánta, vak, szarvatlan, sérült, köhögős, nyálfolyásos, testi hibás állat. Ezután a szabadságharc és az önkényuralom, a Puszta, majd a Rét kiosztása, a legelő és a kaszálóterület feltörése, és a vele meginduló újabb tanyásodás végleg megtörte az állattartás elsődleges gazdasági helyzetét. A legtöbb vásárhelyi tanya szemtermelő-állattartó gazdasággá alakult. Az istállók mellé felsorakozott a színek, hombárok, magtárak, górék, műhelyek létesítése. A 19. század végén megjelentek a szakosodott tanyák, amelyek a kereskedelem új formája, a szerződés és nagybani értékesítés következtében alakult ki. Ezekben nagy mennyiségű állatot neveltek, és egy tételben, kereskedőknek adták el. A polgáriasodó nagygazdák ún. remonda lovakat neveltek a katonaságnak (pl. a Lázár birtokon), vagy ökröt hizlaltak a mészárosoknak, a szegedi és pesti vágóhidaknak, majd a szalámiés konzervgyárak részére. (Pl. a mártélyi Tisza-gátnál Maczelka József és fiai.) Ezekben a tanyákban a telek nagyobb részét ismét a nagyméretű, állatfajok szerint külön épített istállók foglalták el. A 20. században már ez a szakosodott állattartás kezdett terjedni. A középbirtokos gazdák is egyre-másra külön ló- és tehénistállót építettek. Főleg tenyészállataikkal sok-sok rangos kiállítási díjat nyertek. 11 Szenti T. 1979 II. 78. 12 Szenti T. 1983 I. 219. 13 Szenti T. 1983 I. 220. 14 Szenti T. 1983 II. 285—287. m