A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

változatos építőanyag-felhasználás és építési mód, állatfajtán belül a többféle megmegjelölés is bizonyítja. Érintenünk kell még a „tüzelős istálló" kérdését. Az eddigi levéltári kutatások területünkön sem ezek megléte, sem korban elhelyezése szempontjából nem hoztak eredményt. Idó's adatközlőink beszéltek arról, hogy „apáik hajdan együtt éltek a jószágokkal és télen a tüzeló's istállókban — gyakran 'tüzelős ólakban' — a tűz körül melegedtek."

3 A szomszédos kiskun területről, a béresekről szólva, Tálasi István ezt írta: „a szálláskertes településeken és tanyán a tüzeló's istálló volt lakhelyük [...]"

4 A szakirodalom tisztázta, hogy ezekben a tüzeló's istállókban és ólakban az állatszálláshely meghatározott, sokszor elkülönített szögletében állandó, tapasztott tűzhelyet alakítottak ki, ahol nem csupán melegedtek, de főztek is. Ez a folyamatos használat, az istállóban való tanyázás egyik bizonyítéka. Az is ismert, hogy ez az életmód a feudális korban, elsősorban a 18. század első felében, a szállások kialakulása során voltjellemző. Kivételt talán a nagykunsági puszták későbbi félrideg állattartása jelentett. A vásárhelyi tüzeló's istállók egykori meglétére utal Nagy Gyula megállapítása is : „annak ellenére, hogy a lovak a meleget szerették, régen a lóistállót sem padlásolták le, ezért télen hideg volt. Mondják, hogy a nagy hidegben a béresek tüzeltek benne, noha a tüzelést tiltották. A placcon tüzeltek, mert tűzhely nem volt az istállóban."

5 A vásárhelyi Pusztát 1852-ben osztották ki, a tanyásodása ezután kezdődött. Ennek ellenére, a hagyományokban még élhetett a tüzelés, amely már csak a melegedést szolgálta, mivel az istállóban tűzhelyet nem építettek. Nem tudjuk bizonyosan, hogy ugyanott tanyaházak állottak-e, de valószínű, mert a kapitalizmus korában a tanyás ódás rendszerint tanyaház építésével kezdődött, amelyben az emberi szállásnak és a főzésnek meghatározott helye volt. A 18. század elején a városban már építettek állandó istállóépületeket, amelyeknek födele és padlásolása volt. Ezeket „német Istállónak" nevezték, mivel elsősorban a kvártélyos császári katonák lovainak elszállásolására használták. Levéltári kutatásunk eddigi eredménye szerint, Vásárhelyről a német istálló legkorábbi említésével 1735-ben találkozunk: „látta a fatens világossan fényes nappal(: akomorajokmellett lévén egy rossz német Istálló:) hogy Kovács Gergely parasználkodot Angyával[...]"

6 Ezek a téliesített, maradandó falú istállók a szállásokon is megjelentek, egyelőre azonban kisebb számban; és párhuzamosan léteztek a változatos, padlás nélküli, gyorsan romló falú istállókkal. Az istállóépületek végleges kialakítása hivatalos rendelkezések alapján, a 18. század utolsó harmadában vette kezdetét. Ennek alapja az volt, hogy az 1753-as Pető—Törő—Bujdosó-féle utókuruc zendülés vérbefojtása után Mária Terézia megtorlásul elrendelte, hogy a városban a „rebellis parasztnép" fékentartására jelentős számú császári zsoldos katonát kell állomásoztatni. A katonák lovát megfelelő körülmények között kellett tartani. A rosszul épített, padlástalan, hideg istállók 3 Szenti T. 1979. I. 96. (Itt jegyezzük meg, hogy Kiss Lajos az 1960-as évek elején, amikor Vásárhelyen járt, és Ortutay Gyula ösztönzésére a helyi gazdatársadalom életének gyűjtését végezte, dr. Galyasi Miklós ny. múzeumigazgató társaságában szintén beszélt a régi tüzelős istállókról. Gyűjtő- és földolgozó munkáját e tárgyban sainos nem tudta befejezni, és szóbeli adatának származásával adós maradt.) 4 Tálasi I. 1977. 188. 5 Nagy Gy. 1968. 17. e Csongrád megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára. IV. A. 53. Prothocollum Criminale Causarum Procéssuum. (Anno 1723 Di 10. Mensis Maij—1736. Die l

m

" Mensis Mártii.) a. 1. kötet. 387— 395. (1735-ből.) 110