Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

Milyen következtetések adódnak e népességi statisztikából? 1. Ha az 1827. évi adatokat az 1786. évi kataszteri felméréssel egybevetjük, szembetűnő, hogy több, kertészekkel megült határrészen 1827-ben már nem vettek számba kertészházakat. Ilyen volt Szoporhegy, a Serkedi Temető, Rákos, Rómafű, Akasztófa, Csiba föld. E határrészeken korábban 5-6, legfeljebb 15-20 kertész települt meg, így az a tendencia tajzolódik ki, hogy a kis kertészetek megszűntek, a nagyobbak népessége viszont gyarapodott. Kézenfekvőnek látszik, hogy ahol több volt a művelhető szántóföld, így több kertészcsalád telepedett meg, ott a telep életképesebbnek bizonyult. Harminc-negyven vagy több család együttese Dóczon, Hantházán stb. nagyobb vagyonbiztonságot, védelmet is jelentett, mint ott, ahol csak 5-10 család élt egymás közelében, s több kilométernyi távol volt a legközelebbi lakott hely. Tudunk arra is példát, hogy a szomszédos pusztákat — melyeken dohánykertészek is éltek — közigazgatásilag együvé csatolták: 1850-ben Sasülés, Kőtörés és Percsora a náluk népesebb Hantházával alkotott egy községet. Arra azonban, hogy a kis területű és népességű dohánykertészetek 1850 előtt megszűntek-e, vagy „beolvadtak" egy közeli nagyobb kertészetbe, forrásaink nem nyújtanak egyértelmű tájékozódást. 2. 1827-ben az uradalmi dohány kertészségekben 675 házban 4512 lakos élt, ami az 1786. évi kataszteri felmérés kimutatásával egybevetve a kertészetek fejlődéséről bizonykodik. Különösen Külső Dócz vagy Hantház és Homok (1786-ban Serkedi Homok) kertészség gyarapodott erőteljesen 1786 óta. 3. A század közepéig új házak épültek, nőtt a lélekszám Anyás, Baks, Hantház, Puszta Szer kertészetben, Dóczon, Homokon és Sövényházán viszont retardációt mutattak a statisztikai adatok. Dócz (Belső Dócz) 1786-ban — Anyás nélkül — a legnépesebb uradalmi dohánykertészetnek mutatkozott, 83 kertészházzal. Ezután csökkenés, növekedés, majd ismét népességcsökkenés mutatható ki. E változások valószínű oka a település földrajzi környezete : a kertészséget minden oldalról a Tiszából táplálkozó Dóczi-tó vette körül, ami a folyó hosszan tartó áradása idején jókora területeket elborított és határt szabott a földek művelésének. 4. A 19. századi statisztikákban két új kertészség: Dongér és Síróhegy neve bukkan föl. Dongér 1827-ben már közepes nagyságrendű kertészközség 59 házzal és 368 lakossal. A század közepéig települési képe nem fejlődött, de népessége gyarapodott. Az azonos nevű, Tiszába torkolló ér mentén feküdt. Föltünteti Schéner György 1831. évi és Bain ville József 1851. évi megyetérképe, de az a különös, hogy Boros Frigyes 1858-ban ugyanezen a helyen Kutyabont néven jelölt lakott települést.

33 (40. kép) Kutyabontmk a Dongér melletti és Bakshoz viszonyított fekvése egyértelművé teszi, hogy Dongér kertészséggel azonosítható. Bizonyos, hogy Boros Frigyes a kertésztelep népi elnevezését rögzítette térképén. Inczefi Géza a helynevet a sovány, szabadon nevelt sertés kutyabonti fajta megnevezésével hozta kapcsolatba.

34 A Kutyabont nevű dohánykertésztelepre idős tanyaiak még az 1970-es években, 120 évvel pusztulása után is emlékeztek. Síróhegy hasonló nagyságú kertészség volt a Pallavicini és a Károlyi uradalom birtokhatárán. Inczefi már 1803-ból igazolja a síróhegyi kertészkedést. Úgy véli, hogy a jobbágyok a dézsmaszolgaltatasi kötelezettséggel kiosztott vízjárta földeket nevezték így, amelyek áradáskor sem megélhetésüket, sem a dézsmát nem biztosították.

35 Névmagyarázatának ellentmond az alföldi parasztember névadási szokása és dohánytermesztési gyakorlata: 1. - hegy, - hogy megnevezéssel a magas, partos 33 CsML, Szentes, Csm. T. 57. 34 INCZEFI GÉZA 1958. 117. 35 INCZEFI GÉZA 1958. 136—137. 176