Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
A gazdaságok több mint fele mindkét tanyaközségben 5 kat. hold alatti törpebirtok volt. Az alacsony aranykorona értékű homokföldeken pedig a törpebirtokosok jelentős része képtelen volt rentábilis gazdálkodásra, s csak napszámba járással, részes munkavállalással tudta családját, alacsony életszinten fenntartani. Számos szegényparaszt család alól kicsúszott a föld. A 10 holdon felüli kisparaszt gazdaságok száma Pusztamérgesen több és arányuk is valamivel magasabb, mint ÖttömÖsön. 100 holdon felüli nagygazdák — a Dobó, Mucsi, Wolford Sátán család tagjai — csak Pusztamérgesen éltek. 1949-ben Pusztamérges 2198 fó'nyi lakosságából 670 személy (30,7%) élt a faluban, 1528 (69,3%) külterületen, 27 így a község a maga nagyságrendjében számottevő falumaggal rendelkező tanyás településnek mondható. * A két szomszédos homokpuszta parcellázása jelentős népmozgást eredményezett, amely bizonyos mértékig „levezette" a környékbeli parasztok földéhségét. Honfoglalók vagy inkább menekülők voltak-e a századforduló táján lezajló belső vándorlás részesei? — teszi föl a kérdést FŰR LAJOS, S megállapítja, ezt ma is nehéz eldönteni. 28 Igazat kell adnunk neki, mert tapasztaljuk, hogy a Duna—Tisza közi futóhomok meghódítóit a „Vadnyugat" farmer-nemzedékeihez hasonlító kortársi párhuzam ma is vissza-visszatér. Több emberi sorsot megismerve közelebb juthatunk a kérdés eldöntéséhez. A telepesek nagy része valóban menekülő volt: a szegényparaszt a földszerzés, a törpebirtokos a nagyobb föld, a kisgazdái lét reményében hagyta oda korábbi lakhelyét, menekült szűkös léte vagy kiszolgáltatott helyzete kötöttségeitől. Amire vállalkoztak, merészség volt, de a századfordulón már nem számított úttörésnek, hiszen a szegedi puszta homokos járásföldjein 1852 óta több ezer parasztcsalád igyekezett hasonló körülmények között megvetni a lábát. Tudták tehát, mire vállalkoztak, és tanultak is elődeiktől. A homok megkötése kitartó szorgalmat, a kialakított speciális munkaeszközökkel (högyhúzó, bakity, szalmahenger) való fáradozást, a föld árának törlesztése beosztó takarékosságot követelt. Akik erre képesek voltak, azok többnyire gyökeret vertek a homokpusztákon. A kérdésre úgy válaszolhatunk, hogy a telepesek zöme menekülő is volt, és honfoglaló is: részese egy nagy települési, népesedési folyamatnak, amelynek már az utolsó hullámaival került új lakóhelyére. c) Felső-Pusztaszer benépesedése E néven a 19. századi források azt a községet említik, amelynek a területe 1828-tól Kecskemét város birtoka vojt. Kistelek, Sövényháza, Tömörkény és Pálmonostora határolták, területe 7536 kat. holdra rúgott (Palugyay, 1855). Birtoklástörténetéről és használatáról itt elég annyit megjegyeznünk, hogy ismereteink szerint 1642-től Kecskemét városa bérelte az 1596. évi török hadjárat idején elpusztult Szert és környékét. 29 Ismert, hogy a kecskemétiek a 17—18. században jószáglegeltetésre a várostól távol számos nagy kiterjedésű pusztát béreltek. 30 A török után a Neoacquistica Comissio nem ismerte el sem az adománylevéllel rendelkező nemesek, sem a területet 27 KSH 1949. évi népszámlálás. Bp. 28 FÜR LAJOS 1980. 244—245. as p ITY ISXVÁN: Pusztaszer. In. : CSÍKVÁRI ANTAL 1938. 63. 30 HORNYIK JÁNOS: Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét, 1927. A 18. század elején Kecskemét 23 kun pusztát és 11 megyei pusztát bérelt. 149
