Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
késztetett haszonbérletre, hiszen a rét feltörése eló'tt igen kegés művelhető' föld volt a község határában. Szaporodtak a tanyák, apajori örökföldek osztódása folytán pedig az ottani istállók: 1900-ban 110, 1910-ben 150 tanyát és istállót vettek számba. 1930ban 326 lakos élt a réten. A Tápai-rét szántóföldi tanyái olyanok, mint a kései tanyafejlődés hasonló jellegű tanyái : állandó lakóhelyei a földet bérló' családoknak akár a faluból, akár a környékről költöztek oda. Szórványok, amelyek a bérleti viszonyt és az életmódot tekintve hasonlók a szegedi homoki kisberlők tanyáihoz — azzal a különbséggel, hogy ami ott áldás: a kiadós esőzés, az a réti földön gyakran fakadó vizet okoz, ami elviszi az egész termést. Alkalmas időjárás esetén a nagyjószágot, sok baromfit tartó, a piacozási lehetőségeket (Szeged és Makó közelségét) kihasználó parasztok gyarapodni, szőrözni is tudtak — különösen azután, hogy 25 éves hosszúbérletet parcellázott a Város. Alig akadt olyan gazda, akinek egyszerre falusi háza és tanyája is lett volna. A 19. század végén Szél Antal és Lele Ambrus nagy gazdának ugyan volt 2-2 tanyája, de ők sosem éltek a tanyán, csak a munkát irányítani jártak ki, és tanyásbérest, hónapos legényeket alkalmaztak. Sajátos fejlemények a tápai-réti istállók. Később nem csupán a Pajorban, hanem hasonlóan kis területű bérföldekre is építettek istállót. Úgy mondják, öt holdnál kisebb területre nem volt érdemes tanyát építeni, de istállót a távolabbi földeken megérte, mert azzal, hogy az igásjószággal együtt ott éjszakáztak, szorgos dologidőben értékes napokat takarítottak meg. A tiszai réven való átkelés ugyanis naponta sok időt elvett a mezei munkától. Egy törpebérlő a réti istálló építését így magyarázta: ,,Messze volt а földem, Sírhögyön, а lelei határon. A Maros-töltésön az tizenhat kilóméter. Mögfogadtam, hogy én nem szaladgálok egyik tanyárul a másikra, hogy adjanak szállást. Volt két hold hosszúbérletöm mög három hold, amit licitáción egy évre adott bérbe a város. Erre csináltam egy kis istállót." Kisebb istállót kb. 6 m hosszúra és 3 m szélesre építettek, hogy egyik oldalán a jászolnál 2 ló, a lovak faránál pedig 3—4 ember elférjen. Az emberek priccsen elterített szalmán feküdtek. Nagy gazdák béresei egész héten kinn háltak az istállóban. Az 1880—90-es években előfordult, hogy az istállóban főztek, gerendáról függesztett bográcsban. A füst az ajtó nyílásán távozott. Kinn élő öregeknek este afféle találkozóhely volt a réti istálló. A századforduló óta a szabadban, vaslábra vagy szolgafára helyezett bográcsban főztek. Aratás, kapálás idején a családfő egy-két családtaggal (fiával, menyével) gyakran hétfőtől szombatig kinn hált a réti istállóban. A Pajorban több istálló mellé tanya is épült, de oda a tápai gazda sosem költözött ki lakni, inkább tanyást fogadott. A tápai-réti istállók a tanyakialakulás korai szakaszának egy jellegzetes építményét idézik — tartozék jellegű időszaki szálláshelyek, melyek az időszakos állattartó szállás és a megtelepedésre szolgáló tanya között foglalnak helyet. 6. A homokpuszták: Ötömös, Mérges, Pusztaszer benépesedése A 19. század végén a Duna—Tisza közén még sok ezer hold homokos puszta terült el, amelyet legfeljebb külterjes állattartásra hasznosítottak, de a puszták legsivárabb, buckás, siványhomokos része arra is alkalmatlan volt, csak afönyér, itt-ott igénytelen cserje-féle élt meg rajta. A század végére, amikor a tanyaföldnek kiosztható területek egyre szűkültek, ért meg az a fölismerés, hogy ezeket a pusztákat a 141
