Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

Csengéié határa a volt Csengéié kapitányságot és Balástya kapitányság északi részét öleli fel. A 9 község kiszakadásával és önállósulásával a szegedi tanyák életében új szakasz kezdődött, amelynek elemzése túlmutat vállalt föladatunkon. A tanyaközségek eddigi útja és a volt szegedi tanyák további sorsa önálló tanulmányt érdemel.

297 3. Szállások és tanyák Dorozsma határában Ismert, hogy Szeged város polgárai a 16—17. században számos kiskun pusztát használtak és e pusztákon tekintélyes, több tízezernyi szarvasmarha-állományt legeltettek. A szegedi szandzsák 1570. évi összeírása Átokháza pusztán 15, Üllésen 11 szállást tüntet föl, amelyek gazdái 2900 szarvasmarha után fizettek legelőadót.

1 A szegediek által használt kun puszták közül itt azért e kettó't említjük, mivel ezek a birtokperek lezárulta után a Kiskunság fennhatósága alatt maradtak és az 1720-as években Dorosma határába tagolódtak. Átokháza és Üllés pusztán a 16. század második felében épp olyan nagyállattartó szállások voltak, mint Szeged határában és a szegediek által használt más kiskun pusztákon — egészen a táj tizenöt éves háború alatti „lepusztulásáig". A hódoltság után Szeged városa igyekezett megszerezni a szomszédos kun puszták birtokjogát, szándéka azonban csak részben vált valóra. 1718-ban a Város képviselője Orczy Istvánnal, a jász-kunok adminisztrátorával megegyezett abban, hogy Átokháza, Csengéié, Kömpöc, Csólyos, Majsa, Ágasegyháza, Ülés, Mérges, Dorosma és Szent-Mihálytelek puszták használatáért évi 150 forint bért fizet. Ezzel a Város elismerte a kun kiváltságos terület törvényes jogait e puszták fölött — s ez független attól, hogy 1702 és 1745 között a Jászkunság, elzálogosítás folytán, a Német Lovagrend birtokában volt. Ráadásul Orczy 1718-ban és 1719-ben Jászfény szaruból, Jászapátiból és más Mátra-alji falukból hozott telepesekkel a vitatott puszták szélén, Szeged tőszomszédságában létrehozta Dorosma települést, amely tehát nem közvetlen utóda az azonos nevű középkori falunak.

2 Reiznertol úgy tudjuk, hogy 1725-ben kötöttek végleges egyezséget, mely szerint Szeged város lemondott Dorosmáról és a kun puszták legeltetési jogáról, a Lovagrend viszont Felső- és Alsó-Csengele kun pusztákat engedte át a városnak. A korábban vitatott területeken azután is rendszeresek voltak az erőszakos földfoglalások, garázdaságok — hol egyik, hol a másik részről. A bécsi udvari Comissio szerint „a szegedi katonák a dorozsmaiaknak igen sok bajt és kárt okoztak, ugyanis ide több lakos gyűlt volna össze, és nagyobb lett volna a község, ha ezeknek a katonáknak az ellenségeskedése nem rémisztette volna el a beköltözni szándékozókat."

3 Dorosmáról 1731-ben egy fegyveres csapat „Zákány felé indult, Seregélyes pusztát elfoglalva kun földnek nyilvánította s ott 56 szállási gazdát (...) dézsmaadásra (...) kény szeri tett."

4 A törvényes, illetőleg annak ítélt 297 A Szeged határából önállósult tanyaközségekkel és a szegedi tanyák sorsával a településtörténet, településnéprajz és agrártörténet szemszögéből eddig kevesen foglalkoztak. Említést érdemelnek az alábbi tanulmányok: SZÉCSY GYÖRGY: Képek Mórahalom múltjából és jelenéből. Mórahalom, 1967., JUHÁSZ ANTAL—SZÉCSY GYÖRGY: Átokházától Ásotthalomig. Ásotthalom, 1970., ERDEI FERENC: Város és vidéke. Bp. 1971. vonatkozó fejezetei (A szegedi tanyákon húzódik a front, Szatymaz). 1 SZAKÁLY FERENC 1983. 599—601., FENYVESI LÁSZLÓ 1987. 240—243. 2 REIZNER JÁNOS 1899. 298—325. (Harca földbirtokért с fejezet), BÁLINT SÁNDOR 1976. 110—112. 3 Idézi KISS JÓZSEF 1987. 304. 4 REIZNER JÁNOS 1899. 317. 109