A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

Dalolgatással kezdték, majd a lányok táncoltak. Nem várták, hogy a fiúk fölkérjék őket, hanem „elkaptuk egymást, úgy táncótunk, mint a hájderménkű"

13

. Gyermekbálra adott alkalmat, amikor a ház földjét 6—7 évente átfordították. Az emberek ásóval fordították, majd erősen lefúrkózták. Ezután hívták a gyerekeket, hogy táncoljanak rajta. „Az én apám, amikor minálunk vót gyerökbál hozott égy kis söprűbort, hogy nagyon tapoggyuk mög a házfőggyit.

14 Ugyanilyen céllal táncolhattak a gyerekek az új ház építését követően is a zöldágkor, mely alkalommal táncra kerekedtek az idősebbek is. Ilyen bálakon a gyerekek nemigen táncoltak párba. Legföljebb a lányok. S mivel a tánc egyben munka is volt, leginkább mars dallamot muzsikált a citeras, hogy minél jobban ugráljanak a földön. Táncolási alkalom volt gyermekek részére is az estébe nyúló, nyári, utcai gyékénymunka utáni idő. Ezen legtöbbször csak a lányok táncoltak, a fiúk az árokparton ülve nézték őket. Bátrabb lányok odaszaladtak és magukkal vonszolták egyikét-másikát, de azok az első adandó pillanatban meglógtak tőlük. Iskolahagyott korú lányok már elmehettek a vecsörnye utáni lányok báljába. Hz időre mind tudtak kenyeret sütni, értették a gyékénymunkát, tudtak mázolni, meszelni, egyszóval eladósorba kerültek. A vecsernyére kisünneplős ruhájukban mentek. Onnan egyenesen a bálterem felé vették útjukat. Nem álldogáltak kinn sokáig, hanem mindjárt bementek s a zenészek máris muzsikáltak. Amíg a lányok táncoltak, a legények az ivóból nézték őket, mert az ivót és a tánctermet összekötötte egy átjáró ajtó. A lányok ügyet sem vetettek rájuk. Párosával, négyesével összekapaszkodtak, attól függően, hogy hányan voltak barátnők. Szépen táncoltak és fölszabadultan daloltak. A lányok bálja egy nótahosszat tartott. Ami nem azt jelentette, hogy egy dalt játszottak el a zenészek, hanem egy megszokott dalsort, amelyben volt lassúcsárdás és frisses is. Az egy nóta akár félóráig is tarthatott. Amikor aztán vége lett, a lányok kiszaladtak. A legények közül nem egy eléjük került az utcaajtó felől és kérte kiszemeltjét, hogy az esti bálba is jöjjön vissza. A lány, ha a legény neki is tetszett, nevetve mondta, hogy: „Kérjék kend el!" A lányok hazamentek, átöltöztek, s akinek nem volt legénye, az sötétedéskor visszament. Aki viszont legényt várt, az otthon maradt mindaddig, amíg legénye érte nem ment. A legény nem sokat késett. Későn nem is illett lányért menni. Amikor odaért, általában mindenki otthon volt. Kedves legényt, akit a család is szívesen látott—a szobába tessékelték. Néhány perc múlva a lényegre tért, hogy engednék-e el vele a lányt a bálba. Elengedték, de kikötötték, hogy kilenc órára legyenek otthon. A lány most a másik szobában átöltözött és mehettek. Az utcán a kisujjukkal kapcsolódtak, úgy haladtak a bálajtóig. Ott a lány az ajtóval szemközti placcra, állt, a többi lány közé. A legény bement az ivóba. Amikor a zene megszólalt, a legény csak kiállt az ajtóba és ha a lánnyal összeakadt szeme, kacsintott neki. Erre a lány odament hozzá. A terembe lépve újból a kisujjukkal fogták egymást és közelebb mentek a zenészekhez. Ott kezdtek el táncolni. Táncuk a lakodalmi tánccal azonos volt. Vagy daloltak, vagy beszélgettek, de járták és haladtak is közben. Amikor a nótának vége volt, a lányok most is kiszaladtak a placcra, vissza a lánybandába. A legények meg visszamentek az ivóba. Beszélgettek, daloltak. Aki lányok nagyon szerettek táncolni, azok egymást hívták be és táncoltak. Legény, akinek még nem volt setyerája és táncolni akart, az kiállt az ajtóba és igyekezett a kiszemelt lány tekintetét elkapni. Ha meglelte, kacsintott, y

agy pillantott neki és — ha a lány is elfogadta a behívást — hamarosan táncoltak dabent. Sötétben hiába kacsintott volna a legény, nem látta a lányokat, s a lányok em tudták volna kitalálni, melyiküknek szól. Ilyenkor már az ujjal való intés sem 13 Magyari Jánosné adata. 14 Magyari Jánosné adata. 229