A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

sok eredménnyel járt volna. A legények ilyenkor nevén szólították a lányokat. „Fucsi Maris, gyere be!" A bálajtóban a legény kezet nyújtott a lánynak. Kezet fogtak, majd ők is beljebb haladtak a terem közepe tájára, s ott kezdtek táncolni* A tánckezdésre a legény megfogta a lány derekát, a lány csak ezt követően tehette a legény vállára kezeit. Nóta végén ők sem maradtak együtt. A lány kiment társaihoz. Ha a legény úgy találta, megint behívta. Aki lányt egy legény táncoltatott, az biztosra vehette, hogy a legény majd haza fogja kísérni. Az ilyen kapcsolatokból hamarosan jegyesség lett. Legtöbb legény lány nélkül érkezett a bálba. Többen kimentek a lányok közé beszélgetni. Hadd lássák, kikből válogathatnak. Mikor visszamentek, már tudták, kit fognak majd behívni. Bátorítónak mind bevettek egy kisfröccsöt, majd átmentek a bálterembe, melynek ajtajából nevén szólították a behívni kívánt lányt. A kacsintásos és intéses táncba hívásnak volt egy veszélye. Nem lehetett egyértelműen megérteni, hogy kit akar táncba hívni a legény. Ilyenkor a lányok mutogattak: „Én, én?" Ekkor viszont a legény nem tudta, miképpen bólintson, hiszen két-három lány is magára mutogatott. Mindegy, elindult egy, meg mégegy. Majd csak eldől, melyik lesz az igazi — gondolták. A legény jobb kezével azért nyúlt, akire gondolt. A másik is ott maradt, „ledörgöltem velük égy nótát, aztán úgyis kimönt mind a kettő"

15

. Valóban. Ám amikor a legény ismét intett, már tudták alanyok, hogy az intés, vagy kacsintás kinek szól. Aki legény nem tudott táncolni, az szívesen hívott be rokonlányt. „Taníccsá mán mög táncolni, majd szorzok érte neköd való legényt."

16 Amíg a lakodalomban való idegen lány táncoltatása egyet jelentett a mielőbbi jegyességgel, addig a bálba bármelyik legény bárkit behívhatott, azért még nem kerültek a falu szájára. A bálban a lekérést nem tiltották, de nem is szerették. Főként azt a lányt nem illett lekérni, akinek a táncosa egyben komoly udvarlója is volt. Jegyesek meg nemigen jártak el a bálákba. A legények között azon túl, hogy táncolni nem tudott, a bátortalan is sok volt. Az ilyet, ha amúgy szemre való volt és dolgos, a lányok megszólították: „Tóni, híjjá mán el, maj' megtáncoltatlak."

17 Megesett, hogy az egyik lány nem ment be a terembe, mert olyan legény hívta, aki neki nem tetszett. A legény mással hívatta be, s mikor a lány belépett a bálterembe, a sértett legény leállította a zenét és a lányt kimarsoltatta. Mosolyogtató volt viszont az, amikor a lány, aki eddig csak lánytársával táncolt, megfeledkezett, és mikor legény hívta táncba, megfogta a derekát. Igen, mert amikor lánypajtásával táncolt, ő volt a legény. Jót nevettek ezen, hiszen a legény jól tudta, miért csiklandozta meg a lány. A lány fülig elpirult. Aki lányt a bál kezdetétől számított egy órán belül nem hívtak be, az egész este árulhatta a petrezselymet. Okosabbjai hazamentek: Eszébe sem jutott viszont annak, aki nagyon szeretett táncolni. „Dehogyis möntünk haza, néha bemöntünk a Marissal, aztán táncoltunk ketten. Mög aztán nézelőttünk."

18 Az utcáról való behívás természetesen csak nyáron volt szokásban. Télen a lányok is bementek a táncterembe, annak hátsó sarkában álltak meg. Ekkor a táncolni óhajtó legények odamentek és úgy kérték táncba őket. Odanyúltak, mire a hívott lány kis kézikendőjét nyújtotta a legénynek. Ezt fogva mentek előrébb, ahol megkezdték táncukat. Ilyenkor a szabadon maradt lányok is bátrabban táncoltak, de csak ott, a sarokban járták. Nem illett elvegyülni a báli táncolók között. Sok legény — bár a tánctól nem félt már — szégyenlősségében nem merte fölkérni a lányt. Ezek a legények mindig olyan társukat kérték segítségül, aki náluk bátrabb és jó táncos volt. A bekérő olykor több lány felkérésére is megbízást kapott: Ilyen15 Nagy Pál adata. -• 16 Ördög Pál adata. 17 Magyari Jánosné adata. • : '; 18 Ördög Pálné adata. 230