A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

szett a tánc, csak gyakorlásához voltak bátortalanok. A lányok tánc közben már bátran daloltak is, ezzel igen terebélyesre növekedett azon dalok száma, amit tudtak. A zenészek egy-egy adott dalnak minden versszakát eljátszották, amely mellé daloltak, s dalolt a lakodalmas sereg is. Természetes tehát, hogy a gyerekek is megtanulták, de nem csak a lányok, hanem a fiúk is. Aki lány meglátta, hogy a fiú dalolt annak odaszóltak: „híjjá mán el táncolni!" Ijedtében a dalolást is abbahagyta a fiú, nemhogy táncolni merjen elmenni. Nem is komolyan hívták a lányok őket, csak ingerelték, hátha mégis rászánná magát valamelyik. „Megájj, nem löszök a sétyerád!" Vállat rántott erre a fiú, mégse ment. A gyermek a lakodalomban olykor akarata ellenére is mindenre odafigyelt. Tudta, hogy a lakodalmazás ideje a nagyfarsang, a ződfarsang és az ó'szi kisfarsang. Gyermekjátékai között elsó' helyen szerepelt a lakodalmas. A hívogatástól az ágyvitelig mindent pontosan megjátszottak. A gyermeklakodalmazásra. vasárnap délután kerítettek sort. Ilyenkor szinte minden ház eló'tt kinn ültek a család öregebb tagjai: az emberek kártyáztak, az asszonyok beszélgettek. A gyerekek először megbeszélték, ki milyen tisztségben vesz majd részt a lakodalomban. Menyasszonynak és vőlegénynek mindig a legfiatalabbakat választották. Rajtuk kívül voltak násznagyok, násznagynak, örömszülők, kardosok és nyoszolyúlányok, zenészek, szakácsok, pap és kántor, valamint vendégsereg. Valamelyik ház udvarában jelölték meg a lányosházat, a másik udvarban meg a vőlegényes házat, egy harmadikéban pedig a templomot. Díszesen kiöltözve haladtak kelló' komolysággal az utcán, mögöttük tenyértölcséres rosszfazekas csinadratta zenekar hangászkodott. Esküvő után a legényes háznál éppúgy mulattak, ahogyan a nagyok szoktak az igazi lakodalomban. Még ajándékot is vittek az újpárnak : törött virágostányér darabokat tányér gyanánt, lyukas edényeket, és kisebb — amúgy használatban levő — eszközöket. Eljárták a sortáncot, vacsorát főztek és ettek, amire ittak üvegszámra. Amikor úgy tartották, hogy már éjfél van, akkor bekötötték az újmönyecske fejét. Ez a kis játék kellő alkalom volt arra, hogy azok a fiúgyerekek is táncra kerekedjenek, akik a valóságos lagziban semmi pénzért nem táncoltak volna. Egyike-másika — tisztségénél fogva táncba hívta a lányokat is. Mert bizony, aki itt vőfély volt, meg táncembör, azoknak valamiképp kezdeményezni kellett a táncot. Tették, mégpedig úgy, ahogyan az igaziaktól látták a nagyok lakodalmában. Mivel az igaziban a sortánc ideje alatt mindenkinek táncolnia kellett, most senki sem szabadult meg a tánctól. A fiúk végül is ekkor ízlelték meg a táncot. Némelyikük — attól függetlenül, hogy életében először táncolt — rövid időn belül belejött, szépen táncolt. De mivel a lányokhoz viszonyítva későn kezdték a táncolást, minden részletet később sajátítottak el. A gyermeklakodalomban nemcsak a lányok, hanem a fiúk is táncba kérték egymást. Ám amíg a lányok a fiúkat is elrángatták, a fiúk inkább csak fiútársukkal ugrabugráltak. Ugyanakkor a nagyobb lányok szívesen vitték táncba a náluknál kisebb fiúkat, fordítva ez nem történt meg, hogy a fiú kérte volna a lányt. Főként a játék vége felé betüzesedett a lányok bokája, egymás után húzták táncba a fiúkat. Húzták, mégse mondták táncba húzásnak. Nagyobbacska lányok eljártak egymáshoz vasárnap és ünnepek délutánján. Ezeken a találkozásokon is módjukban állott, hogy egymást táncolni tanítsák, de ugyanezen alkalmakon beszélték meg, melyiküknek ki tetszik a legénykék közül. Megbíztak egymásban, hiszen Tápén is kisgyermek korban szövődtek az egy életre szóló barátságok. „Amikor ránksütétödött, akkor eldanógattunk még égy kicsit a sütétbe, aztán hazaballagtunk, mert kilenc órára otthon köllött lönni."

7 Ezek a nagyobbacska lányok a lakodalmakban már nagyon 7 Lele Józsefné adata. 15 Móra Ferenc Múzeum Évk. 225