A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Nagy Ibolya: A kubikosélet értékrendje és elvi alapjai

asszonyt a sok munkától, gyermekeit iskolába járatja."

20 A sok gond komollyá teszi az embert, de egyedül a szegénység nem feltétlenül szétválasztója a házasságnak, nem „erkölcsi kerítő", „az még jobban összekovácsol" (10) — állítják házastársak. Talán az együtt eltöltött évekre visszaemlékezve elhalványulnak azok a keserű veszekedések, amiket a szegénység okozta tehetetlenség szült. Szemérmesek voltak érzelmeiket kimutatni, a szeretetről inkább a tettek beszéljenek — vallják. így beszélt édesapjáról és saját családjáról egy szentesi kubikos: „Amikor tizenöt éves voltam, meghalt az apám. Nem vélekszek, hogy kétszer megcsókolt, de tűzbe ment volna a családjáért, éjt nappalt eggyé tett, hogy az asztalon kenyér legyen. 1924-ben temették, még most is gondozom a sírját. Színlelt szeretetet nem mutattak nekünk. A családért sok áldozatot kell hozni, szeretni kell, de azt a távolságot meg kell tartani. A feleségem legtöbbször kikísért, megcsókoltuk egymást, nem borultunk egymás nyakába! A gyerekek nem jöttek az állomásig, •— gyertek ide, fiaim, megyek. Fiaim, rend legyen, a mamátoknak szót fogadni, ha valami panaszt hallok, nem jövök haza. Sírtak a gyerekek, csak jóleső érzés, ez az igazi szeretet" (11). A tizenkilencedik századi, illetve az első világháború előtti kubikoscsaládokban az átlagos gyermekszám négy, később már csak kettő volt.

21 Szerették a gyerekeket, „Nem is tudja, mi az érzés, az az asszony, akinek nincs gyereke" (13). Volt rá példa, hogy elhalt rokon gyerekeit is magukhoz vették, „senkinek se kell, azért nem dobhatjuk el a gyereket" (14). Határozott nevelési elvekről nem beszélhetünk. A fiúkat, bár fájó szívvel, de kanásznak, béresnek adták, „El kellett állítani őket"

13 hiszen jól jött az a kis gabona, amit megkerestek. Majd követték apjukat a kubikra. „Volt úgy, hogy ugyanazon csapatban hatan, édesapám, férjem, három bátyám meg egy öcsém dolgozott" (13) — mondta egy idős asszony. Két fia is kubikos akart lenni, de hallották, szobafestő inast keresnek, így mindketten kitanulták ezt a szakmát. Az apák mellett dolgozó fiúk kedvező viszonyok között sokszor nemzedéken át kubikosok maradtak, megszerették azt a nehéz, de szabad életet.

22 (1. számú kép.) „Megfojtom a gyereket, ha az lesz, ami én "—mondta apám." Ő arra lett volna büszke, hogy az ő fiából mi lett, kiemelte abból a sorból, a vándoréletből. Kovácsnak akart kitaníttatni. Nem, apám, én kubikos leszek! Mit látsz ebben? Én azt, hogy szabad ember vagyok! Nekem nagyon tetszett a kubikos élet, szabad volt az ember. Én láttam azt, hogy mit csinálnak a tanoncokkal" (11). A lányok férjhezmenetelükig az édesanyjuk mellett voltak, neki segítettek.

23 Ha édesanyjukkal valami történt, igen nagy teher szakadt rájuk : „A legkisebb gyermek szülésekor anyám elnyomorodott, az egész család gondja rám szakadt. Tíz éves voltam akkor, apám odavolt dolgozni. Három hónapos öcsémet ápoltam, sütés, tarhonyacsinálás, meszelés, minden. Szóval intézte anyám, én meg mentem" (13). 1945 után, amikor lehetőség nyílt rá, örömmel taníttatták gyermekeiket. „Volt hét család, ennek a nevelése volt az első, nem a földvétel. De mind ki van ám taníttatva! Tanuljatok, mert az lesz a tietek, amit tanultok, mert evvel lesztek kijussolva!" (7) Adatközlőm gyermekei ezeken a pályákon helyezkedtek el: hegesztőmarós, elektromérnök, kőművesmester, „ez a fiú ez nem tanult, olyan mindenesmunkás" (7), elektrotechnikus, marós, gyors- és gépírónő. Két úton közeledtem az életvezetési elvek felderítéséhez: az egyik, amikor beszélgetések során elhangzottakat utólag rendszereztem, (támaszkodva a szakirodalom eddigi eredményeire), a másik, amikor tipikus emberi magatartásmódok 20 Vadnay A. 1900. 70. 21 Katona I. 1980. 114. 22 Katonai. 1980. 114—115. 23 Katonai. 1980. 114. 216