Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
IX. § A vízi és szárazföldi madarak éppen ilyen nagyon szeretik Szárnyasok tűr a mocsarakat és nádasokat. Egyes fajtákból és fajzatokból hetetlen tömege olyan sok van, hogy néhol szinte beárnyékolódni látszanak tó'lük a vizek. Szárcsák, és tavi tyúkok szűnni nem akaró látványa után billegények, azután légykapók, vadludak, récék és gémek legkülönbözőbb fajtái kerülnek szem elé. Bámultuk a madarakat, ahogy számtalan rovarként elborították a mocsarak és holtágak partjait, és egyetlen puskalövéssel is sok légykapót és más nemes madarat ejtettünk. De e vadlúd- és récetömeg inkább kárt, mint hasznot okoz a telepeseknek. Gyakran ugyanis nagy számban jönnek elő és megszállják a földeket, nagy kárt téve lelegelik a gabonát, a vetést. A nagyobb mezei madarak mellett a kisebbek is társulnak hozzájuk. Az utóbbiakhoz soroljuk a seregélyeket, pacsirtákat, fürjeket és foglyokat, amazokhoz a siketfajdot, a darvat, a túzokot és az ezeknél valamivel kisebbeket, amelyeket a magyarok rezneknek neveznek. Ezek ugyanis alakjuk, tollazatúk és színük tekintetében megegyeznek a túzokkal, noha sokkal kisebbek és jobb ízűek. Repülés közben szárnyukat rezegtetik, emiatt nevezik a magyarok rezgocskének. A reznek szó ugyanis ezt jelenti, vagyis : rezgő pergést utánzó. Mindezek aztán nemcsak a vetések terméseiből élnek, hanem, — különösen a darvak — vetés idején is veszélyeztetik a földeket. Saját szemünkkel láttuk, ahogy csapatostul lepték el az új vetést és báránycsapatként legelték le a mezőkön frissen vetett terményeket. x.§ Bár a vidék meglehetősen vízgazdag, azt mondják, hogy Halászat tíz éve nem volt ugyan halhiány, de nem is volt túl sok. Abban az évszakban azonban, amelyben mi ott jártunk, olyan bo volt a halászzsákmány, hogy ha valamikor, hát azon az őszön igaz lehetett, amit mondanak, hogy a Tisza kétharmada vízből, egyharmada pedig csupa halból áll. Ezt tanúsították a halászok, amikor egyetlen rövid hálóhúzással halakkal töltötték meg ladikjaikat. Százával csodálhattuk a nagyobbacska csukákat, melyek hatvan magyar krajcárért 18 cseréltek gazdát. A ponty, a süllő és a harcsa egy-egy tizesért 19 került eladásra. A többinek nem volt ára. Ez az év ugyanis olyan szokatlan halbőségben telt el, hogy sok olyan embert láthattunk, akik ezt csodajelnek értelmezték. Ritkábbak voltak a nagy halak. Három-három kilencszáz fontos 20 vizát nem kevesebb mint harminc forintért 21 láttunk elkelni, ámbár ebben az évben azon a tájon olyan sok hal volt, hogy teljesen lezuhantak az árak, és nemcsak az embereknek, hanem a szárnyasok és disznók számára is táplálékul szolgált. E tekintetben tehát nem győztünk eléggé csodálkozni, mivel nap mint nap láttuk, mily végtelen sok em16
