A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Régészet - Fábián Gyula: Újabb adatok a honfoglalás kori íjászat kérdésköréhez

mileg és járásmód tekintetében jól megközelítették a régi honfoglalás kori lovakról írt kritériumokat. A lovasok már korábban változatos terepen összenőttek hátasaikkal. Kengyellel és kengyel nélkül vágtáztak, egyetlen ugrással a ló hátán tudtak teremni. Első lépésként május és június hónapban, erre a célra készült gyakorló íjhoz szoktatták az állatokat. A lovak többé nem féltek az íjjal hadonászó kéztől és a húr ostorszerű suhintásától. Megtanulták, hogy eleresztett kantárral is vágtázniuk kell, combbal és néha rövid ostorral való beugrasztás után. Sajnos, igazi magas kápájú nyergek és igazi lovasíjász-lószerszám elkészítésére nem volt pénz. Amikor a kísérleti íj elkészült, az egyik lovas a „Vata" íjjal, a másik a régebbi „szasszanida" íjreplikával két hét alatt megtanult lőni. Szándékosan nem avatkoztam bele, hogyan húzzák ki az íjat. Meglepetésemre ösztönösen azt a kétujjas kihúzást csinálták, amit a „bécsi képes krónika" lapjain is jól kivehetően lehet látni. A „szasszanida" íj használata is hozzátartozott a saját egyéni kísérletemhez, mert figyeltem, hogy a fotósok vagy a véletlen összeverődött nézők, tudnak-e különbséget tenni a két forma között. Annyira nem tudták a két íjat megkülönböztetni, hogy egy lapban közölt fényképen a szasszanida íjat szerepeltették magyar íjként. A Paterson által hangsúlyozott rokonság

17 a magyar és szasszanida íj között, számomra tehát nemcsak alak, méret

18 és működésazonosság alapján, de mintegy „pszichológiai" kísérletben is bizonyítást nyert. A nyilazási korábbi jegyzeteim alapján Rincsen mongol nyelvész és etnográfus professzor szóbeli közlései nyomán rendeztük.

19 Egyenes vonal mentén, mintegy két méterrel a vonalon kívül, állt egy ék alakú céltábla. A lovasok egymás után indultak. A felkészülés a táblához közeledve mintegy 68 méterről kezdődött, íjfeszítés, majd a táblához közeledve a lövés 20 méterről történt. (Rincsen a jelző zászlóskopják céltáblától mért távolságait 75—65—45 íj távolságban adta meg. Ez (ha egy átlagos mongol íjat 1,5 m hosszúnak veszünk) 112—97—67 méternek felel meg. (Hátranyilazáskor a tábla előtt elvágtázva, mikor túlértek rajta, fordultak vissza és lőtték a nyilukat a prizmatikus oszlop másik lapjába. (3. ábra) A visegádi lovasok háromhetes, nem is mindennapos gyakorlatozás után a 60 cm átmérőjű táblákba általában beletaláltak. 3. ábra 17 Paterson, W. F. szerkesztői megjegyzése, Fábián (The hungarian composite 1970) cikkének fényképéhez, egy magyar íjról. 18 Paterson, W. F, The Sassanids. Journ. Soc. Arch. Ant. Vol. 12. 1969. p. 29—32. 19

1956 VIII. 28-án és IX. 6-án találkozás Rincsen professzorral a Kulturális Kapcsolatok Intéze tében, Budapest. Három magyar íjreplika bemutatása és megbeszélése. A két találkozáskor sok adatot közölt a mongol íjászatról. 20 Shoichi Ichikawa: Kyu—Do

—The „Way of Archery" in Japan. Natural History. 1933. March-April. Vol. 33. No. 2. 139—152. 75