A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Péter László: A szabadkőművesség Szegeden 1870–1950

a munkásember azoknak orvoslásait keresse, sőt követelje" (85). Őbenne volt annyi józanság, hogy ne a munkások, hanem a munkaadók részéről kívánja a „nemes érzést", „emberies gondolkozást" (90), s orvoslásul a munkalehetó'ség szaporítását, adóelengedést, a cselédtörvény revízióját sürgesse (86—88). Neki, mint Töröknek, a gyáripar nem jutott eszébe : háziipart javasolt a hiányzó munka pótlására. Mendli Károly hódmezővásárhelyi rajztanár ugyancsak a helyi viszonyokat vázolta föl. Ő a vagyonos elem pöffeszkedésében, szívtelenségében látta a szocializmus okait. A csongrádi és vásárhelyi társadalom különbségére jellemző', ahogyan Holló és Mendli eltérően ítélte meg a gazdag paraszt magatartását. Holló az uradalom ellenében úgy látta, hogy bár a munkásokat a parasztgazda is kihasználja, fukarságával jogos keresményében is megrövidíti, de mindez nem bőszíti föl a munkást, mert közötte és munkaadója között, ki vele együtt, egy sorban dolgozik, és egy asztalnál eszik, családias viszony alakul ki, amely abban is kifejeződik, hogy az öregebb munkás nemcsak a gazda gyerekeit, de még a fiatalabb gazdát is tegezi (99). Mendli szerint viszont Vásárhelyt, a várost mint törvényhatóságot, a nagygazdák uralják a vágyom tekintélye alatt mint virilisták vagy válogatott városatyák az általuk befogadott értelmiséggel. „Hozzájuk megy könyörögni a pályázó hivatalnok, becézik őket a papok" (111). A nagygazda szívtelenségére példa: „Tudok esetet, hogy egy gazdánál 12 darab hízott disznót öltek le, s egyetlen házi belső leánycseléde egy darab húshoz nem jutott, egész éven át maga a család mellett külön kenyéren és sülttökön élt" (110). „A földéhségnek náluk nincs határa. Apa az anyát, gyermekét, ez meg szülőit és testvéreit is eladja a vágyómért, ha szerét ejtheti. Láttam, mint vitte az apa kiházasított lányát a kiházasító egyesület-vagy szövetkezetbe, s a neki kifizetett 500 forint kiházasítási biztosítást, melyre csak 53 forintot fizetett be a véletlen kedvezéséből, hogyan vette el gyermekétől" (uo.). A nagygazda földszerzése, mutat rá, a vagyontalannak Vásárhelyen lehetetlenné teszi a földszerzést (112). Mendli Károly ugyanakkor a városi mérnöki hivatalban szeme előtt lejátszódott esetekből a munkások ellen is hoz föl példát. Arra, hogy nem vállaltak munkát, mert kevesellték a napszámot; hogy a vállalkozók kantinjában fele keresetüket elitták. A megoldást ő is csak az ingyenes népoktatásban, a gazdák és munkások egymás iránti becsülésére való nevelésben, háziiparban látta. Utoljára, de nem utolsósorban a szövetkezést szorgalmazta (123). A szabadkai Lányi Mór ügyvéd, bankelnök (1867—1935) előadásának címe meghatározta szűkre vont tárgyát is : A kisbirtokos és földmíves hitele. Az ő mondanivalójának lényege is a szövetkezés. Franciaországi, írországi példákra hivatkozott, s elsősorban az értelmiség föladatait hangoztatta : „Mert minden csillogó mondásnál, úri szóbeszédnél többet ér, és zsandárszuronynál csillapítóbb a tömeg lelkébe beszűrődött ama tudat, hogy nem is egészen igaz az a vád, hogy a szegény ember sorsával úrféle nem törődik" (134). Kőhegyi Lajos (1853—1924) szegedi kórházi főorvos szintén leszűkítette a kérdést: A munkás gyermeke címmel tartott előadást. Az okok keresésében ő is a fönnálló társadalmat hibáztatta : „Nem a parasztot teszem én ezért felelőssé, és nem csendőrpuskákkal lehet itt gyógyítani. «Melyebbre, sokkal mélyebbre kell itt szántani!»" (151). Javaslatai közegészségügyi és testnevelési oldalról közelítették meg a kérdést. Tóth Mihály (1865—1940) szegedi városi tanácsnok elfogultan, ellenségesen állott szemben a földmunkásmozgalmakkal, és még Mártonífy Márton javaslatait (adóelengedés, progresszív adózás stb.) is ellenezte (166). Végletesen leegyszerűsítve látta a kérdést: „a világot megváltó szociáldemokrácia" az ő szemében „hatalmas ellenség" (156). „Ezek azok a fekélyek, melyek megmételyezik, megrontják a mi jó 271