A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Péter László: A szabadkőművesség Szegeden 1870–1950

magyar népünk becsületes lelkét"—írta kezdetleges együgyűséggel (157). Ő a szocializmus „egyedüli okát" „a beözönlőit hamis népapostolok áldatlan működésében" kereste és találta (158). „Tanyai népünk még úgyszólván érintetlen, közöttük még nem hallottam, hogy valaki iratkozni ment volna földosztásra" (159). Nagy Gyula (1849—1898) erdőfelügyelő, akkori főmester, aki már nem érte meg a vita végét, sem dolgozatának megjelenését, mert 1898 karácsonyán elhunyt, a közbirtokosságok fölosztása és a tagosítás kérdései kapcsán javasolt jogi megoldásokat, továbbá a parasztifjúság számára konviktusokat, diákotthonokat a már működő MÁV internátus és a gyertyámosi földművelők „nevelő- és tápintézeteinek" példájára (181). A legmeglepőbb és leghaladóbb álláspontot az utolsó tanulmány előadója, Szígyártó Albert (1865—19?) felső-ipariskolai tanár (a páholynak ekkor szónoka, 1910-ben a Szeged páholy alapító tagja, majd a forradalmak idején fomestere) képviselte. Előadása két részletben hangzott el. Ő — társainak többségével szemben — nyomatékosan hangoztatta, hogy „néhány jött-ment ember, néhány újságpapírlap izgatása nem elég ok" (188); a földmunkásság elégedetlenségének gyökerei mélyebben vannak a társadalomban, a gazdaságban. Nagyon alaposan, tömör fogalmazásban pontokba is szedte az általa látott okokat. A gondoskodás hiánya; a munkaadó és munkás egymástól való elidegenedése; a közgazdasági és népességi állapotok megváltozása; a munkahiány; a politikai és közgazdasági viszonyok; a tekintélyek hanyatlása; az igények emelkedése; az alföldi nép hevesebb vérmérséklete — szerinte ezek a fo tényezők; valamennyit több alponttal részletezett, megokolt, kifejtett. Többek közt megállapította, hogy a törvényhozás az erősek védelmét szolgálja (193). Orosházáról hozott példát: a hatvanas évek óta ugyan a munkás évi átlagkeresete 160 forintról 180-ra emelkedett, ám évi szükséglete 150-ről 260-ra szökött föl. A kereset tehát 12,5 százalékkal, míg a szükséglet 73,33 %-kal emelkedett. „Ez az egyik ok, amely a konzervatív földmívest a szociális eszmeáramlat iránt fogékonnyá tette" (195). Rámutatott — Békés megyei példákkal, számításokkal — a nagybirtok uralmára, a növekvő paraszti középbirtok szerepére (200). Rosszabbodnak a lakásviszonyok, no a munkahiány. Nagyon jellemző, amint ugyanazt az esetet ketten kétféleképpen, sőt ellentétesen értékelték. Tóth Mihály ezt mondta : „Mezőhegyesen tavasztól késő őszig a felvidéki tótok egész serege családostul dolgozik az állam gazdaságában jóval alacsonyabb munkabér mellett, mint amilyent kapna az alföldi munkás, és mégis 100—120 forint megtakarított pénzecskével térnek vissza hegyeik közé az ősz beálltával. Kérdem, kedves testvérek, hogyan panaszkodhatik munkahiány miatt az alföldi munkás ily körülmények között?" (162—163.) Szígyártó Albert a talpára állította a kérdést, s a feudális rend ellen fordította vádját: „Az uradalmi tisztek közt igen sok van, ki a munkások szervezkedését kicsinyes ellenséges indulattal tekintvén, mert tán tettének horderejét teljesen nem is ismeri, mindent elkövet a helybeli munkások mellőzésére. Mikor egyiknek fölemlítettem, hogy ezzel az eljárással nyílt fölkelésre vagy éhenhalásra kényszerítik a magyar munkást, az volt a válasz: «hadd dögöljön éhen a kutya, vagy tanuljon tisztességet». Ez irányban maga az állam járt elöl a rossz példával, mert Mezőhegyesen kb. 3000 felvidéki munkást foglakoztat akkor, amikor a környéken munkahiányról panaszkodnak" (205). A szocialista mozgalmat, mondta Szígyártó, nem „prédikáció" eredményezte: „Azt megszülték a körülmények (azok, amelyeket mint elfogadott okokat már felsoroltam), az izgatás csak irányította, tömörítette a mozgalmat" (212). Második előadásában még erősebb szavakat használt. „Én kimondom nyíltan, hogy a szociális mozgalmat nemcsak jogosnak, de mindaddig, míg a hazafiság határán túl nem lép, egyenesen hasznosnak és szükségesnek tartom, s az orvoslást 272