Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Bár a lakodalom csak a koradélutáni órákban kezdődik, mégis már lakodalomdélben is főzni szoktak a családtagok, násznagy, vőfély, messzi vendégek, felszolgálók, muzsikások számára. Ilyenékor az étlap: húsleves, paprikás, parasztkalács. Ha marhát vágnak, akkor a pacalleves most kerül asztalra. Ezt sokan ritka ínyencségként eszik. Padén marhahúsleves, benne pirított morzsával töltött táska, paprikás. Sövényházán előfordult, hogy ilyenkor pacalkocsonya, tejesbornyúkocsonya, esetleg álláskocsonnya, vagyis a marha négy lábából és fejéből készült és a piacon kellő mennyiségben hozzá vásárolt kocsonyahúsból került a nép elé. Sokszor ezt a'lakodalomra virradó reggelen szokták fölteríteni. Ami a vacsora ételeit illeti, az újabb évtizedekben tyúk- vagy pulykaleves járja, csőregemetélt tésztával. Emlékeznek a lúdgegő néven is emlegetett csigatésztára, de ez aprólékos munkálata miatt kezd kimenni a divatból. Ha fiatal marhát vágnak, akkor ebből fő a leves is. Következik a bográcsban, szakácsembörfőzte birkapaprikás, illetőleg marhapaprikás: színhús, amelyhez illetlenség volna körítést adni. Legföljebb savanyúság jár vele. A vendég választhat hozzá a foszlósra sült kalács vagy friss kenyér között. Polgáriasodó helyeken, különösen ha már nem endogám házasságról van szó, az idegen vendégek kedvéért is megjelenik a pecsenye, főleg pulykasült is. Az utolsó fogás a sütemény, édesség, amely azonban már teljesen kiszorította a rétest és bélest. Minden meghívott család hoz magával tortát, amelyet vagy a cukrászdában rendelt, vagy már maga a fiatalabb gazdasszony, nagylány is kitűnően el tud készíteni. Minden család elé a maga tortája kerül. Századunk elején Alsóvároson még csak a koszorúslány rendelt díszes magas tortát, a tetején cukorból való fiatal párral. Ezt lakodalomba menet a koszorúslegény vitte a tenyerén. Említsük még meg, hogy a század elején készült olyan menyasszonyi torta, öregek ajkán tortáta is, amely szintén toronyalakú volt, és a vőlegény foglalkozására utaló cukorbabák, figurák (kocsi, malom, mozdony, stb.) díszítették. Az élet fája ősi mennyegzős szimbolikájának volt ez kispolgári utánérzése. * A leves főzése, a kenyér és parasztkalács, esetleg pecsenye sütése a szakácsasszony feladata, akinek ugyan nem ez az állandó foglalkozása, de tudományáért igen megbecsülik és messzire is elhívják. A paprikást mindig embörszakács, szakácsembör főzi, akinek készségében még pásztorhagyományok élnek tovább. Itt is megemlítjük, azt a hamvazószerdái szokást, hogy aki a tuskóhúzó, kormos bográccsal „hamvazó" tápai legénybandából leghamarabb megnősül, a lakodalmán ebben a bográcsban főzik a paprikást. A hajdani szakácsasszonyok Tápén mindent keresztvetéssel illettek, amihez csak hozzányúltak : nemcsak a felhasznált ételneműeket, hanem az edényeket, szerszámokat, tüzelőt, tüzet is. A szakácsasszony olykor már egy héttel előbb odaköltözik, vagy legalábbis odajár a lakodalmas házhoz. Ha a lakodalmat szombati napon tartják, és ez mindinkább általánossá kezd válni, akkor előtte való vasárnap délután van Tápén a tésztagyúrás, vagyis a lakodalmi leves tésztájának elkészítése. A munka kontyalávaló bort ivogatva, jókedvűen dalolva folyik. A végén sokszor kisebb mulatság is kikeveredik belőle. A lakodalmi kinyer, lagzikalács sütése különben nemcsak a családnak, hanem a nemzetség és szomszédság asszonyainak is szíves foglalatossága. A meghívottak küldenek hozzá lisztet, tojást, köcsögben tejet. Ez már a lakodalmat megelőző napon történik. Tanyán a lakodalmi kenyeret lehetőleg a hagyományos borélesztővel sütik, ha egyébként a mindennapi életben már 94