Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

ESKÜVŐI ELŐKÉSZÜLET A liturgiatörténeti kutatásokból ismeretes, hogy a tridenti zsinat előtt a házasságot a családban kötötték.

12 Az elhatározást később in facie ecclesiae, másként ante fores ecclesiae, az Egyház színe előtt is kinyilvánították. A Tridentinum szabályozta, kodifikálta a templomi esküvőt. Nyilvánvaló, hogy a szegedi kézfogónak jellemzett régebbi ünnepélyessége, liturgikus vereté idézi egyrészt a házasságkötés régi középkori, Tridentinum előtti módját, de a török idők paphiányát, illetőleg a licenciátusok, félpapok hódoltsági világát is, amikor az elhatározott, kézfogással megerősített, talán már el is hált házasságot csak később részesítette, részesíthette a pap szentségi áldásban. A mindjárt jellemzendő beszömzés is valamiképpen még ennek a maradványa. A kézfogó liturgikus hagyománya fokozatosan lankad, csak lakomajellege marad meg. Az átmenetet sajátosan mutatja, hogy századunk elején Alsótanyán a kérő családja vitte a szükséges eledeleket : egész, nagy fehérkenyeret, amelyet bent a Városon a kenyérsütögetőknél vettek, továbbá egy kis hordó bort, kisebb bográcsban paprikást, kalácsot, süteményt, természetesen a hagyományos jegytárgyakat is. Egyébként még manapság is visznek legalább bort és kalácsot, bár a vendégséget már a lányék adják. A múlt század derekáról maradt följegyzések (Debreczeni János, Varga János) tanúsítják, hogy a szegedi tájon is járta a háztüznézés, háztűznéző, amire már öregek is alig emlékeznek. Tápén nagyritkán még előfordul, Ilyenkor az eljegyzett menyasszony legközelebbi atyafisága látogatta meg a vőlegényéket. Tömörkény hallomása szerint a gűgyű vezette őket. Népünk a hosszú jegyességnek nem barátja, a fiatalok nem sokáig járnak jegybe. Különösen régebben a házasságba a gazdasági, megélhetési szempontok is fokozottan beleszóltak. így a gazdaasszonyi munkára, helytállásra is nyomban szükség volt. Az esküvőt nem halogatták tehát sokáig. Az összeboronált, összekoméndált, tápaiasan még összefőtt jegyeseket a múlt században mátka mátkák, nótában, régi balladában főleg a menyasszony jegybéli mátka, a jegyespárt mátkapár néven is emlegették. Állapotuk a mátkaság. Amikor jegyessé válnak: összemátkásodnak.emátkásonnak, összeédösödnek. A szót még értik, de már csak inkább hiedelmekben emlegetik. Aki ételmaradékot hagy a tányérján, kenyerével nem törli tisztára, annak a fiatalnak rücskös lesz a mátkája. Tápén a jegyben járó legények kendős vőlegény neve is hallható. A polgári házasság életbelépése (1895) előtt az egyházi házasságot és a velejáró egyházi anyakönyvezést az állam jogi érvényességűnek ismerte el. Bár az egyházi házasság azóta nem kötelező, a hagyományok erejénél fogva a parasztnép még napjainkig is ragaszkodik a templomi esküvőhöz is. Az egyházi és polgári esküvő párhuzamossága természetesen a hagyomány módosulásával, új képződményekkel járt együtt. Ezekre majd mindig utalunk. 12 Veit, L. A., Volksfrommes Brauchtum und Kirche im deutschen Mittelalter. Freiburg imBreisgau 1936, 142. 89'