Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
tés. 4 Az ötvenes években indult meg Martin György és munkatársai révén a tánctudományi munka, innen a szegedi tájról is. Szegedi Lőrinc az első szegedi író, akinél a táncról olvashatunk. 1575. Nemkülönben látja az táncot, mintha ezer ördög ülne az torkán. E szavakból a kálvinista puritanizmus elítélő felfogása csendül ki. A szigorúságáról híres Laskai Osvát franciskánus népszónok (+ 1511), aki nyilván a humanizmusra hajló ferences szemléletet fogalmazza meg, elnézőbb a tánc irányában. Szerinte a legfőbb jóval, a szeretettel jól megfér az öröm. Nincs vele tehát ellentétben sem a tánc, sem a játék. Táncolni szabad, ha az idő alkalmas rá, azaz amikor az egyház nem tiltja. 5 A szegedi nép a „szent időkben" még az első világháború előtt sem táncolt, nem bálázott, nem ült lakodalmat: adventban és a nagyböjti időszakban, a nagyünnepek első napján. Legalkalmasabb volt a nagyfarsang: vízkereszttől hamvazószerdáig, a zöldfarsang: húsvét másnapjától pünkösdig, a kisfarsang: Szent Mihálytól (szept. 29) Andrásig (nov. 30). Máig mondják : András zárja a hegedűt. Népünk úgy vélekedett, hogy ahol nagyböjtben táncolnak, ott nem lesz jó gyümölcstermés, aki pedig ilyenkor táncol, a tápaiak szerint rühessé válik. Laskai további tanács szerint pap ne táncoljon. Ezt most is így tartják. Följegyezték azonban, hogy a hajdani palánki Dömötör napi búcsún a templom udvarában papok is táncoltak. Kultikus jellegű táncokban — délszláv analógiákra gondolva — valamikor alighanem az alsóvárosi barátok is résztvettek. A boszorkánypörökben fölbukkan a Szűz Mária tánca* amely sajnos magyarázatlan maradt. Föltételezhetően valamelyik jámbor társulatnak, vagy patrónusünnepélynek vagy a havibúcsúnak volt rituális hagyománya. Laskai szerint legyen a tánc tisztességes, mértéktartó, ne történjék templomban vagy temetőben. Ez akkor már megszorítás akart lenni, mert a középkorban, de csökevényesen itt-ott még sokáig előfordult a templomi, illetőleg a temetői tánc. 7 Kálmány jegyezte föl (1882), hogy Szajanban közvetlenül esküvő után a menyasszony, majd a vőlegény násznépe a plébánia udvarára ment táncolni, ebben azonban a menyasszony és a vőlegény nem vett részt. 8 E táncnak eredeti kultikus jellege kétségtelen. Ne feledjük, hogy a templomot övező, cinterem néven is emlegetett temető szakrális térség volt. Ezt a múlt század elején újjáépült Szajanban a plébánia udvarával azonosították. A szőregi, tápai lányok még a múlt század végén sem mentek táncmulatságba misére való ruhában. Kálmány jegyezte föl öreg szőregiek ajkáról, hogy a tánc az ördög szerzeménye. Nem csoda, ha a pokol fejedelmével cimboráló boszorkányok is szerettek táncolni. Ahol táncoltak, sehol fű nem nőtt, hanem csak vörösgomba, ezzel is táplálkoztak. A régi szőregiek szerint a boszorkányok éjjel a keresztúton mulatnak. Ökör- meg lókörömből isznak, amelyek ilyenkor aranyossá válnak. Akinek arra visz vesztére ilyenkor az útja, maguk közé ragadják. Aranyos pohárból itatják, aranyos nyoszolyába fektetik, sőt olykor meg is táncoltatják. Többnyire azonban ladikkal táncol, a muzsikaszó pedig a boszorkányok hip-hap kiabálása. Másnap az áldozat belebetegedik a 4 Szeged környéki tánchagyományok. Továbbá: A népi tánc gyűjtése Szeged környékén. ATGY. 1948,112. 5 Pásztor L., A magyarság vallásos élete a Jagellók korában 21. 8 1737. Azon nap Rugónál volt és az Rugó Szűz Mária tánczára hítta, de ő nem ment tánczra. (ReiznerlV, 525.) 1 Morvay P., A templomkertben, temetőben és a halotti toron táncolás s a halottas játék népszokásához. Ethn. 1951,73. 8 Kálmány 11,212. 9 FA. 2809. 908
