Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A kézfogó, Dugonicsnál gyűrűváltás,

9 öreg alsótanyaiak ajkán jegyváltás, újabb uras szóval eljegyzés napjainkban is kisebb vendégséggel szokott együttjárni. Debreczeni Jánostól tudjuk,

10 hogy a múlt század derekán a vőlegényéknél főzött paprikást, továbbá boroshordót, kalácsot rúdra téve, akasztva legények vitték el a kézfogóra. Debreczeni még azt is elmondja, hogy szülei hajlékában a kérők és a násznagyok mégegyszer maguk elé hívatták a szégyenkező lányt. Az egyik násznagy ünnepélyesen megkérdezte: Az Atya, Fiú, Szentlélökre kérlek, szeretöd-ё ezt a jámbor ifjút? A lány: szeretöm. Sokszor így is: ha édösapám, mög édösanyám szereti, én is szeretöm. így mondta valamikor a lány Tápén is. Erre gyűrűt váltanak, kezet fognak. Az egyik násznagy megáldja őket, és azt kívánja, hogy a szerelmük végtelen legyen mint a gyűrű, és hogy egymástól csak az ásó-kapa válassza el őket. Ezután a legény jegyruhát ígért, amelyet néha — ha a leánynak már sok ruhája volt — nem fogadtak el, hanem kancaborjút kívántak helyette. Olykor alkudoztak is. 1936-ban halt meg 99 éves korában egy tisztes feketeszéli öregasszony. Simon-Jójárt Sándorné» Dobó Katalin. Édesapja keresztneve után inkább Máté Kata néven emlegették. Ő mesélgette mindig' hogy akkoriban, tehát a múlt század első felében igen egyszerűen éltek. A libákat legeltette, amiko

r kérőbejöttek érte. Behívták és a gűgyűk megkérdezték tőle, hogy jó lesz-e a kérő. Erre azt válaszolta' hogy majd megmondja édösszüléje, meg édösapja. Ezek is odafordultak hozzá: mit szól a kérőhözHa kendtöknek jó, neköm is jó lössz — volt a lány felelete. Olyan gyermeteg volt az ifjú pár, hogy csak három hét múlva ismerték meg egymást. A kis menyecskének magukszőtte kelengyéje volt, szép tulipántos ládába rakva. Hozományba még csak hasas tehenet kapott. Hogy e homéroszi élet méginkább kikerekedjék előttünk, további sorsát is el kell az ő szava után mondanunk. A tanyai feleségek akkoriban még éjjel mostak, főztek, kenyeret sütöttek, nappal kint a földön segítettek, télen szőttek, közben magzatokat szültek, mint a Bölcsesség Könyvének erős asszonya. Kata néni tizenegy évi boldog házasság után megözvegyült: urát megbokrosodott lovai ragadták magukkal. Férjének öccse, vette feleségül, akit bibliai korban temetett el. Kálmánynak alighanem igaza van,

11 amikor — legalábbis a maga korának megfigyelt hagyományrendjéről szólva — azt állítja, hogy „sok helyen a magyar a kézfogást majdnem házasságnak tekinti. Ha egyszer a legény a leánnyal kezetfogott, akkor már az ő szólásuk szerint elvötte, a leány meg férhönmönt. Többször hallottam ily szajáni szólásokat: Pali mögházasodott. Kit vött el? A Géra lányt vötte el, hónap hirdetik űket. A palóc eredetű Pécskán pedig annyira a magáénak tekinti a legény a vele eljegyzett leányt, hogy még őrzi is: a leányos háznál hál. Őrzi, hogy más el ne szeresse, úgy tekinti, mintha már az övé volna, csak még nem szabad vele." Még a múlt században érvényesülő népi szokásjog alapján, ami a házközösség hajdani világából maradt, a férjhezment, tehát családból kivált lánygyermek kapott ágyneműt, ruhaneműt, bútort, tehát ingóságokat, továbbá: jószágot borjút, tehenet, mert ez a fiúgyermekeket illette. Ingatlant nem jussolt. A szegény lány sokszor a dolgos két kezével ment férjhez, meg ami rajta volt. Tréfás gonoszkodással szokták mondogatni, hogy ennek a jussa: két lánc kaszáló, közcpibe kút. Tápaiasan: két lánc főd, aki a büdös tóra mén véggé. 9 Jólánkall. 211. 10 EA. /po/yHiagyaték. 11 Kálmány 11. 211. 88