Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Már évtizedek óta a vőlegény veszi a jeggyürűt. Manapság két arany karikagyűrűt és mindjár a kézfogótól kezdve viseli is a mátkapár. Régebben a tápai legény egyszerű ezüstgyűrűt vagy tüzfejü azaz mozaikszerűen csillogó, barnaköves gyűrűt vásárolt a menyasszonyának, akinek először az esküvőn húzta az ujjára a pap. A vőlegénynek nem volt jeggyűrűje.

4 Sajátos tápai hiedelem szerint az asszony csak sajátmaga húzhatja le jeggyűrűjét az ujjáról. Másnak föl sem szabad próbálnia, mert boldogságát, szerencséjét veszítené el a gazdája. Kálmánytól tudjuk, hogy majdani hiedelem szerint az asszony el ne hagyja az ujján viselt gyűrűt, mert akkor a Boldogasszony elfordul tőle.

5 Sövényházt szokás szerint a lánynak nemcsak jeggyűrű, hanem köves késérőgyürű is jár. A jeggyürűt népünk is a bal kéz neveletlen, másként gyűrűs ujján viesli. Ősi hiedelem szerint, amelyet már Szent Izidor is emleget, és Kálmány a Temesközből jegyzett föl,

6 ettől az ujjtól egy ér a szívbe vezet. Az így eljegyzett lány — Varga János följegyzése

7 és a tápaiak szerint — már nem eladó: rajta a foglaló. A jegykést a vőlegény ajándékozza a kézfogón a menyasszonyának. Tápén a cimborája, leendő keresztkomája hozza el. Innen az eljegyzésnek ritkán hallható tápai bicskavivés, bicskavivő neve is, amely itt külön történt egy héttel az esküvő előtt. Addig nem szabad kinyitni, mert ez szerencsétlenséget hozna a fiatalokra. Alsótanyán régebben a kézfogó után egy hétre lóháton vitte el a vőlegényt. A jegypénzt a vőlegény adta hajdani kézfogókon a menyasszonyának. Menyasszonyi jegyajándékul olykor jegyruha is járta. A tápai vőlegénytől átnyújtott jegypapucs volt sokszor a menyasszony esküvői lábbelije is : fehér a bőre és fehér bársony vagy selyem a feje. Ezzel szemben a menyasszony ajándéka volt a múlt században, Tápén manapság is a jegyüng, amelyet a vőlegény az esküvőn viselt. Országos analógiából következtetve régebben nyilván ki is varrta. XVIII. századbeli tanácsi följegyzésekben előfordul a tápai jegykötény, jegycsizma és jegy öv is. 1750. Terhes Ferenc és János mégh közülünk nőtelenek és az Szokásban vett Lakodalmakra költséget nem tettünk eögyebet, hanem Terhes Ferencznek megh vagyon Számára az jegykötény, egy pár jegy csizmára való pénz 7 Márjás és egy jegy öv 18 garasos, megh írt nőtelen Terhes Jánosnak pedig Számára mégh véve semmi nincs. Egyébként már egyik sem él a tápai népemlékezetben. Ha az égyűrűzött, összemátkásodott, tréfásan mögkarikázott lány tűt talál : lánya, ha pedig gombot : fia lesz. Jegyességük idején egészen az esküvő utánig a fiatalok nem szívesen fogtak kezet senkivel sem, mert féltek az érintéssel történő rontástól. A tápaiak attól tartogattak, hogy a rontó szándékú ember markában vérfű (Sanguisorba officinalis) van. Ehhez ugyanis az a hiedelem fűződik, hogy a zárat is ki lehet a birtokában nyitni. Jelen esetben azt a köteléket bontanák meg, ami a kézfogóval keletkezett. A jegyesség hagyományvilágánál meg kell még jegyeznünk, hogy a jegykendő mellett régebben járta a nyargalókendő is.

8 Még a lánynézés elején kapta a kérő ezt a piros kendőt. Kölcsönös, de nem végleges elkötelezést jelentett : a lány egyelőre nem fogad más kérőket, a legény pedig nem megy másik lány után. Ha megtetszenek később egymásnak, csak akkor kerül a jegykendő átadására is sor. A nyargalókendőre alsótanyaiak még emlékeznek. Rendesen könnyű tilorkendő volt. Sok vőlegény a szép selyem jegykendőt nem akarván töretni, ezt vitte el zsebében az esküvőre. Ezt is gondosan megőrizték és a beteg gyereket később ebbe is beletakargatták. 4 Csak XV. századbeli szertartáskönyveink kezdenek beszélni a vőlegény jegygyűrűjéről is. Addig csak a menyasszonynak volt. Kováts Gy., Házasságkötés Magyarországon. Budapest 1883, 29. Tápén talán még a hajdani liturgikus hagyományhoz ragaszkodtak még a múlt században is. 5 Boldogasszony 30. 6 Kálmány II. 219. 7 Varga J. 586. 8 Kálmány L., Dalfejtő népszokás. Ethn. 1913, 250. 87