Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

legények mögódoricsolták, vagyis hajlós vesszővel megveregették, hogy egészséges legyen, mihamarabb férjhez menjen és gyerekeket szüljön. Szilveszter estéjén ólmot öntött, gombócot főzött, rostát forgatott. Farsangon táncolt, bálozott, lakodalmazott, tehát ismeretségeket szőtt. A márciusi hóban, majd nagypéntek hajnalán szótlanul mosakodott meg a Tisza vizében, hogy elmúljon a szeplője, ne fogjon rajta sem a rontás, sem az igézés. Fürdés után a parti füzek lombjai alatt fésülködött meg, hogy szép hosszú legyen a haja. Húsvét másnapján a legények megöntözték, hogy egészséges, friss legyen, férjhez menve gyermekeket szüljön. Pünkösd szombatján, vagyis vigiliáján ismételten megmosakodott a Tisza vizében, hogy a baj, betegség elkerülje. Átugrotta a Szent Iván tüzét, hogy mielőbb legyen kérője. Ugrás közben összedanolták, vagyis eggyé bűvölték azzal a legénnyel, aki kedves volt neki, vagy akinek ő tetszett. A táncról, táncalkalmakról külön fejezetben szólunk. Lélekben is fölkészült a férjhezmenetelre. Kisasszony napjára elzarándokolt a radnai búcsúra, amely a szegedi parasztság körében valamikor íratlan előföltétele volt a házasságnak. Hazajövet a Város határában édesanyja, hozzátartozói, itthonmaradt lánybarátai menyasszonyi ruhába öltöztették, fölvirágozták és úgy vezették városrészének templomába, majd a szülői hajlékba. Idehaza egész éven át többször is kérte az alsóvárosi Szerecsön Máriát, hogy segítse a házasságra. * Tápén még a századforduló táján is ragaszkodtak ahhoz, hogy a lánygyermekek életkoruk szerinti sorrendben menjenek férjhez. A megkért fiatalabbnak, akinek nénjeire még várnia illett, szülei ezt mondogatták: teknyő alá borítunk, magyarán nem adunk. Aki möglánykodja magát, vagyis a szokottnál kissé későbben kerül fejkötő alá, a tápaiak azt mondják: ideje mán, mint Pöre Vera férhönmönésinek. Verának csak kései kérője akadt. Amikor megkérdezték tőle, hogy igaz-e a hír, csak annyit mondott: ideje már. A szólás különben későbben teljesedő dologra is járja. Szintén Tápén arra a lányra, aki özvegyemberhez ment férjhez, tréfásan azt mondogatták, hogy szatyorhordozó lesz. A szólás hátterére már nem emlékeznek. Megemlíthetjük még, hogy arra a vőlegényre, férjre, aki valamivel alacsonyabb a párjánál, tréfásan azt szokták mondani, hogy belőle a pokolba pulykapásztor lösz. 84