Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

bözni akar egymástól, aminek ugyan rendszerint összekülönbözés a vége. Ez a fejek lékelésében nyilvánul meg, mert hiszen az regruta-tradíció" A szegedi néptörzsből sarjadt bánáti Torda regrutasorba jutott legényei kövércsütörtökön, vagyis a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön muzsikások kíséretében dalolva, táncolva járják a falut. Minden olyan házba betérnek, amely ebben az esztendőben regrutát adott. Itt bőséges vendégség várja őket, este pedig a fiatalság bálja kerül sorra. Akik nem akartak katonák lenni, még századunk elején is a bűbájos praktikákkal próbálkoztak. Ha valamikor az alsóvárosi legény nem akarta, hogy bennmaradjon, a temetőben egy sírról száraz kórót szakított és ezt gatyakorcába tűzve, vagy összedörzsölve a hajába szórta. így indult a sorozásra. Tápén az azonos keresztnevű halott sírjáról hozott földet, gallyat felfőzték. A levében a legény lemosakodott, hogy alkalmatlannak találják. Esetleg olyan nevű halott fürösztő szappanával mosakodott le, hogy majd a vizitációnál halálsápadt legyen, és így elutasítsák. Tápai regruták Régebben a fiúgyereket lánynévre keresztelték, hogy a sorozásnál ne kerüljön listára. Erről a régi gyakorlatról a névadásnál szólunk bővebben. A katonai összeírás egykor az egyházi anyakönyv, sőt szóbeli bemondás alapján történt. A sor alá kerülő legényt tehát nem volt nehéz megfiatalítani. Erre céloz egyik régi nóta: Azért, hogy én be vagyok sorozva, Ne hidd babám, nem leszek katona. Lesz a bíró hozzám olyan szíves, Levelet ír, nem vagyok húsz éves. Az első világháború előtt a márciusi sorozás és az októberi rukkolás közötti hónapokat a regruták féktelen mulatozással töltötték, amit szüleik nehezen, de mégis elnéztek nekik. Alsóvároson még köznapon is megtörtént, hogy kocsit szerezve, vágtató menetben dalolták végig az utcákat, főleg a szeretett lányok házatáján. Mindig viselték természetesen a regrutapántlikát, a regrutavirágot is. 75