Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Algyőn, Sándorfalván, újabban alakult tanyaközségekben, továbbá a távolabbi Csanádapácán és Újkígyóson is. A jobbmódú és mulatós vendég azt is megkívánja, hogy a lakodalom végén muzsikaszóval kísérjék haza. Meg kell még azt is jegyeznünk, hogy éjszaka, illetőleg hajnal felé, amikor a jókedv fokozódik, a változatosság kedvéért egyes vendégek fúvós zenét kívánnak. Ennek a banda — a kapott biztos borravaló fejében — eleget is tesz. Ilyenkor — nyilván a régi úrivilág furcsa ötleteinek hatására — megtörténik, hogy a pénzes vendég a muzsikásokat féllábra állítja, vagy a sátor, illetőleg a szoba négy sarkába parancsolja. Előfordulnak parlagias jelenetek is, amelyekben csak férfiak vesznek részt. A szükségére induló vendég odainti a muzsikásokat maga mellé, jókedvű legények és fiatal férfiak is csatlakoznak hozzájuk. Táncmenetben vonulnak ki és a muzsikának mindaddig szólnia kell, amíg dolgukat el nem végezték. A bevonulás is táncmenetben történik. Ilyenkor bizony illetlen nóták is elhangzanak. A muzsikásokat az örömapa bizonyos meghatározott, kialkudott összegért fogadja meg. Természetesen mellékkeresetük is bőven akadt. Ezt már előre számba is veszik, mérlegelvén, hogy akadnak-e majd mulatós, bőkezű emberek a vendégek között. A muzsikásoknak a vendégeknek tett, részben már említett külön szolgálatért külön borravaló jár. Ezt a cimbalomra szokás vetni. Tanyán a bankót a vonó fája és szőre közé dugják. Ilyenkor a prímás a játék közben egy pillanatra megáll, de a banda természetesen nem. A „hangászok" az evésben-ivásban is kedvük szerint vehetnek részt. Vigyázniuk kell azonban, hogy el ne ázzanak, mert ez rossz hírüket költené. Lakodalom végén valamirevaló örömanya kalácsot, süteményt is ad családtagjaik számára. Bálint Sándor 1959 őszén egy tápai lakodalomban úgy találta, hogy a banda műszaki rajzolóból, szalámigyári dolgozóból, aszfaltozómunkásból, iskolai hivatalsegédből és egy szakképzetlen munkásból állott. Egy felsővárosi kivételével valamennyien tápaiak voltak. Gyermekkorukat még földműves szüleik mellett töltötték el. A zenei hagyományvilág és ízlés, szokás városi foglalkozásuk ellenére is igen elevennek mutatkozott bennük. 1960-ban egy fiatal mórahalmi parasztokból alakult, domaszéki lakodalomban muzsikáló négytagú banda hangszerösszetétele ez volt: hegedű (Farkas István, 1929), harmonika 80 basszusos (Farkas Ferenc, 1931), cimbalom (Balogh Szilveszter, 1942), cintányér és dob (Balogh István, 1928). Fúvós hangszereik a banda megnevezett tagjainak sorrendjében : klarinét, e-duda, bariton, fligli, azaz szárnykürt. A banda két-két testvérből állott, 1957 óta már többszáz lakodalomban és bálon játszó ttak.A modern táncok előadása érdekében már kótaismeretük is van. Azelőtt naturalisták voltak. Hogy könnyebben tudjanak mozogni, a cimbalmot alkalomszerűen szaxofonnal helyettesítették. Abban az időben egy-egy lakodalomban személyenként 200 forintot kaptak. Ehhez még a külön muzsikáitatásért járó, sokszor tekintélyes, legalább egyszerannyi borravaló is hozzájárult. Bálint ugyanazon az őszön egy tázlári lakodalomban is megfordult, az Alsótanyáról kirajzott jeles Papp-nemzetség meghívására. Itt a Szánkról való zenekar négy tagból: hegedűsből, két tamburásból és nagybőgősből állott. A vendégsereg tüzes szegedi kedvéhez képest játékuk színtelen volt, amiben nyilván a furcsa hangszerösszetétel is közrejátszott. 1968 őszén egy balástyai lakodalomban négytagú, helybeli banda muzsikált: (Tóth István 1923), Nagymihály Mátyás (1928), Halász Antal (1928) és Szél András (1944). Halász kivételével, aki termelőszövetkezeti gépkocsivezető, valamennyien dolgozó parasztok. Hangszereik : piszton, harmonika, szaxofon, kis- és nagydob, cintá38* 595
