Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

nyer, tartalékban még hegedű. A hangszerösszetételt többször váltogatják. Menetben: piszton, bariton, klarinét, dob. Nótakészletük teljesen egyezik a szegedi hagyománynyal. Tehetséges muzsikások, ezért szívesen fogadják meg őket a messze szegedi tájon : Szatymaz, Csöngőié, Baks, Csanytelek, Tömörkény, Dóc, Anyás, Sándorfalva, Forráskút, Zsombó, Üllés, Bordány, Csólyos, Kömpöc, sőt Alsóváros, Gyálarét lakodalmaira, illetőleg báljaira is. E parasztok, illetőleg célszerű szegényemberek naturalisták, a kottát ritkán ismerik. Bár a cigánymuzsika bizonyos nyomokban — főleg az együttesjáték technikájában és színhatásokban — hatott rájuk, általában mégis sikerült magukat a cigány érzelmeskedésétől, önkényeitől és cikornyáitól megóvniok. CIGÁNYOK. A XVIII. századi gazdasági, társadalmi fejlődés létrehozta a szegedi zenélés urbánus formáját. A XVII. század végén megjelenik az első katonai zenekar, majd 1722 táján az elsősorban egyházi muzsikát szolgáló városi zenekar, amely városi mulatságokon, világi ünnepeken is közreműködött.

64 így a Város határáig kísérte a radnai búcsúsokat, és fogadta őket, amikor hazaérkeztek. Tagjai idegenek, főként németek. Lugosi Döme elmondja, hogy e zenekar mellett „a nép köréből népzenetársaságok alakultak, amelyek a kocsmákban a zenét szolgáltatták. Az első biztos adatunk 1748 július 24-éről való" Hungarici Musici" aláírással. Ebben Sárga János és Dunay Ferenc magyar muzsikusok a tanács előtt öt adósukat bepörölték. Érdekes megkülönböztetés volt a magyar és német muzsikusok elnevezése. A német zenészek állandóan hangjegyekből játszottak, a magyarok pedig naturalisták. Ez utóbbiak azonban még nem cigányzenészek voltak. Nem egészen két évtizeddel később, 1766 augusztus 4-én az „új lakos muzsikusok" kértek zenélési engedélyt a Várostól, amelyet meg is kaptak. Ezek cigányok voltak, akiknek a Helytartó Tanács most engedte meg a Szegeden való letelepülést.

65 Úgy látszik, hogy a szaporodó zenekarok működését ebben az időben már akadályozta a kávéházakra és egyéb, nyilvános helyekre vonatkozó szigorú záróra-rendelet. Ezért 1773-ban kérték a módosítást. A bandáknak most a városi tanács megengedte, hogy a böjti időszakot kivéve 1 forint engedély mellett éjfélig zenélhettek. Egyúttal felsorolja a zenekarokat és megemlíti a Kátayak, ifjabb Dunayak, Boldizsárok, Galacsinok és Cerkóiak bandáját. E legutóbbi nyilván szerb zenekar volt. A Helytartó Tanács cigányrendelete 1777- és 1778-ban összeírja a cigányokat. Az akkori jegyzékekben pontosan megtaláljuk a Szegeden található cigánymuzsikusokat.

66 Cserzy Mihály helybeli cigányhagyomány alapján úgy tudja,

87 hogy a múlt század elején egy Vendel nevű öreg cigányprímás szerzett szép nevet magának. Osztrovszky József, Szeged egyik érdemes fia visszaemlékezésében elmondja, hogy a negyvenes években Koszta Zsiga prímás kitűnően játszotta a Rákóczi-nótát. Ha megfelelő társaság volt együtt, rászóltak : „Zsiga bácsi, gyerünk Bécs alá !" Erre a banda fölállott, hasonlóan a jelenlévő honfiak is, Ez addig tartott, amíg a lassú rész el nem hangzott. Amikor azután a gyorsra került sor, a fiatalabbak némán koccintottak, és kezetfogtak egymással. Osztrovszky szerint a Rákóczi-nótának sajátos szegedi dallama másfelé nem volt ismert. Ezért a nagyhírű Erdélyi Náci prímást megkérte a dallam lekottázására. Szorgos kutatások ellenére sem sikerült azonban Erdélyi kéziratos zenei hagyatékát megtalálnunk, amelyből esetleg a lejegyzett dallam is előkerült volna.

68 64 Lugosi D., A szegedi zenekultúra története 12. 56 Lugosi 20. 66 Lugosi 21. 67 Öreg Szeged 21. 68 Osztrovszky /., Erdélyi Náci és a Rákóczi-nóta. SzH. 1885. 237. sz. 596