Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A tömlő, illetőleg az állatbőr egyik lábához kapcsolódott a bordó, amely a basszust adta : bőgött, bungott. A bordó meghajlított, trombitaszerű cső, amelynek vége hirtelen tölcséresen kiszélesedett. Három részből állott, ezeknek széthúzásával, összetolásával lehetett hangolni. Készülhetett esztergályozott fából, pakfonglemezbőlből, permetezőcsőből. A cső hajlatába olykor viaszt ragasztottak, hogy szükség esetén kéznél legyen. A tömlő levegőjét a. fúvó, fújtató látta el. Az állatbőr másik első lábába volt belekötve a töke (cséve) segítségével. Szájjal fújt dudára nem emlékeznek. Két körte alakú falapból állott, közöttük a puha, harmonikaszerűen ráncolt bőr, amely fényes fejű szögekkel vékony bőrcsík segítségével volt a lapok széléhez erősítve. Az első lap közepén lévő kör alakú nyílás a fújtató szelepje. A felső lap két széléhez középtájon keresztben fölerősített bőrszíj a rajta átbújtatott karhoz szorítja a fújtatót. A levegőnek tömlő felé áramlását a lélökbür néven emlegetett szelep szabályozta. Ez a kis bőrdarab szöggel volt a cső széléhez erősítve. Hangszerét a játékos a fújtató alsó lapjának végéről kiinduló szíjjal csatolta derekára. A duda készítése bonyolult, türelmet és tudást követelő feladat. Nem minden dudás tudta elkéч zíteni. Örökölték vagy vásárolták is. Volt aki egy süldő malacot adott érte. Szeged vidékén a dudát szívesen párosították hegedűvel {muzsika), klarinéttal (klárnét), harmonikával (tizes harmonika); tangóharmonikával nem, mert az „takari". Általában a dudások maguk is több hangszerhez értettek: citeráztak, esetleg hegedültek, bőgőztek, harmonikáztak. Természetesen az összehangolásnál adódtak nehézségek, de kisebb eltérés nem zavarta őket. „Ha vastagon szólt, följebb húzta az embör a viaszkot." Állítólag több dudát is össze tudtak hangolni. 1938-ban, József napon három szomszédos dudás köszöntötte Pintér Józsefet és utána késő éjjelig játszottak négyesben az udvaron. A dudát régebben lakodalmakban, később már csak csutribálban, padkaporos bálban, 56 disznótorban, névnapokon vették elő. „Akkó még nagyon köllött a dudás, mer nem volt cimbalom... mög akkó még pártolták." „Ahogy szaporodott a cimbalmos mög a prímás, úgy lejárt arrul az üdő." A dudás fizetséget kapott, legtöbbször pénzben. A borravalót a vendégek a zsebébe, vagy a bordó meghajlított csövébe dugták. Amikor a dudás hozzákészülődött a játékhoz, megköpdöste a tenyerét. Vizet vagy bort öntött a sípszárba, hogy dagadjon. Játék közben néha ő maga is dalolt egy-egy dallamsort, vagy akár teljes versszakot. Rendszerint valamilyen magaslaton : padkán, asztalon állt, illetőleg szinte táncolt, Csóti Gyapjas Antal szerint „kilötyögte" a ritmust. A legények olykor fölkapták a vállukra és körbehordozták a vendégek között. Ezeket néha dudaszóval el is kísérték. így amikor a megittasodott vendégsereg fölugrált a szalmakazalba, vagy amikor kiment a dolgát végezni. Mindezért természetesen külön borravalójárt. Csóti Gyapjas Antal (született 1900-ban Rúzsán) dudás nagyapját, Klinkó Istvánt már gyerekkorában utánozta. Céklafejet húzott napraforgószárra, ez volt a dudafej és a sípszár. „Hónom alá fogtam, aztán úgy játszottam. Öt éves vótam." Később nádból készített „dudát", először három lyukkal. „Tilidudáztam, még sikerült a hangot mögtanulní." Ő volt az egyetlen, aki hangszerét még meg tudta szólaltatni. Mivel azonban a nyilvános játéktól már régen elszokott — az 50-es évek közepétől már csak otthon, ritkán, saját mulatságára vette elő —• gyakorlat híján játéka megkopott, néha akadozó. Bevezető, befejező formulái rövidek, sematikusak. Apraját ritkán játszik. Muzsikálás közben viszont szívesen dalol, a megoszló figyelem azonban nem tesz jót a játékának. 57 Pintér József (1896-ban született Domaszéken) „náddudán" kezdte, játszótársainak is ő csinálta. 15-16 éves korában kezdett citerázni, sőt citerákat is készített, akárcsak Csóti. Pintér afféle barkácsoló: kutat ásott, horgot készített, egyszerűbb asztalosmunkához is értett. Ezért a többi Pintértől megkülönböztetve Kéccő Pintér néven ismerték. Harmincéves korában kezdte a duda tanulást a közelben lakó Csatló Papp Ferenctől, aki 1939-ben halt meg. Ő volt a környék leghíresebb dudása és hangszerkészítője. Nógrádi Ferenc (1891—1972, Domaszék) többször játszott Papp Ferenccel, aki dudált, ő pedig hegedült. Egy parasztembertől két hónapig tanult hegedülni, a dudajátékot úgy leste el. Elbeszélése szerint a tanulást lecsavart sípszáron kezdték. „Befaltuk a végit, azt kénoztuk." Később már tömlővel fújtatnak, de bedugják a bordót. Úgy „kevesebb szél köll". Egy alkalommal a szegedi vásárban hal6 * Ezekről bővebben máshol, a táncalkalmaknál esik szó. 57 71. és 118. számú dal'ampélda. Gyapjas jellemzése Sz. Lukács Imre, A bőrdudás. Délm. 1969. máj. 4. 589
