Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A magyar népballada a XIX. század folyamán új helyzeteket, más konfliktusokat fejez ki. „Vessük össze—írja

37 Vargyas—balladáinknak legrégibb darabjait, mondjuk a Kádár Katát, vagy a Kőműves Kelement az újabb betyárballadákkal. Azokhoz képest ezek már reális történetek, nincs meg bennük a természettől, a kikerülhetetlen sorstól : az egész ismeretlen világtól való leigázottságnak az az irracionális, szorongó érzése, ami oly tragikussá, föllebbezhetetlenné teszi amazok hangját, oly méllyé érzelmi világát, tömör-művészivé az előadását...egész atmoszférájuk már nem tragikus, hanem legföljebb szomorú." Ezekre már sietősebben, szemelvényesen utalunk. Jórészüket a ponyvái eredet, illetőleg a ponyva ihletése jellemzi. Már alig van idejük folklorizálódni. Hiányzik belőlük a művészi sűrítés, az a bizonyos „balladai homály," amely megköveteli a beleélést, így az érzelmi odaadást, szinte azonosulást. Nincs bennük katharzis, csak szánakozás. Ezeket az új balladaformákat Vargyas csoportosítja. Beszél ponyvaballadákról, betyárballadákról, új balladákról. Szerintünk azonban egyrészük nem vált balladaszerűvé. Megmaradt megverselt történetnek, amelyről a történeti énekeknél, jelesül a ponyvairodalom sarjadékainál szólunk bővebben. A ponyvái eredetű balladák közül a szegedi nagytájon ismeretes a Pávát őrző lány, továbbá A jáger meg a lánya. A betyárballadáknál föltűnő, hogy a leghíresebb betyárnak, a szögedi Rúzsa Sándornak nincsen jellegzetes balladai portréja, csak néhány epikai, méginkább lírai közhellyel, általánosságokkal rajzolódik meg. A betyársorsot tükröző rabénekekről archaikus előzményeik miatt inkább a történeti éneknél szólunk. A PÁVÁT ŐRZŐ LEÁNY. Nyilván ponyvái eredetű szövege korai kéziratokban, így a szegedi piaristáknál deákoskodott, literátus hajlamú Fuchs Mihály uradalmi tiszttartónak Óbébán írt füzetében (1823) maradt fönn: Domokos Pál Péter ismertette.

38 Az ismert szövegvariánsok egyikével sem egyezik teljesen. Aligha a nép ajkáról jegyezte le, ponyvanyomtatványról másolhatta. Vargyas több változatát említi. Egy leány a hegyek között, Tsak egyedül Pávát őrzött. Jöttek hozzá Jövevények, Két szép Ifjú Legények. Szép Leányzó téged kérünk, Az Erdőben gyere velünk, Hogy sétálni mulatságért, Tisztességes barátságért. Ha Én veletek elmegyek, Az pávámat nem őrzitek. Ha az Pávám eltévedne, A szívem is megrepedne. Hajtsd Pávádat az forrásra, Ha azt nem bízhatod másra. Ottan őtet megtalálod, Nem megy messze majd meglátod. Hogy elértek az Erdőben, Leheveredtek az mezőben, Hogy elfáradt mind leült, Mély álomba a szűz merült. Az Ifjak, hogy megláták, Hogy elaludt megvizsgálták. Tsókot raktak ortzájára, ki-ki elment tanyájára. A szűz, hogy felkelt estvére, Fülemülék énekjére, Látván magát az erdőben, Sír és így szól keservében : Óh nagy Isten ki lakozol, Mennyekben, ki ránk vigyázol, Büntesd őket ostoriddal, Égbül hulló kék lángiddal. 37 Hagyomány és kultúra. Társadalomtudomány 1943, 289. as Vargyas II, 595; Szövegünk Domokos Pál Péter, A pávát őrző leány balladája. Ethn. 1959, 460; Nincs nyoma, hogy a szegedi nép hagyomány világába eljutott, folklorizálódott volna; Vargyas eredményeihez még párhuzamos magyar-német változatot Vargha K.. A délkeleti Zselic. Csurgói Könyvtár 17. Csurgó, 1941. 75. 570